Áldás Prágában

Áldás Prágában

Ismét Prágában jártunk azon konfirmandusainkkal, akik ebben az iskolaévben tesznek vallást hitükről, hogy 4 napon keresztül ott legyünk együtt vlothoi testvérgyülekezetünk konfirmandus csapatával.
A találkozó, mint mindig, most is 4 részből állt:
1. Hitmélyítés
2. Ismerkedés testvérgyülekezetünk fiataljaival
3. Városnézés
4. Záró istentisztelet
A hitmélyítés témája ebben az évben az áldás volt. Mert Urunk ingyen osztogatja áldásait azok számára, akik készek a széles útról a keskenyre térni. Nem könnyű a keskeny úton való járás, de akik keresik, azok meglelik és megtapasztalják az áldásokat akár az engedelmességben, akár családon belül, akár a munkán, akár a kikapcsolódásban, akár az imádságban, akár a párválasztásban. A hitmélyítés témája adott keretet a napnak: Reggel az áhítatban, délelőtt az előadásban és az esti igehirdetésben.
Különösen is hálásak vagyunk Istennek azért, hogy idén talán jobban nyitottak a fiatalok egymás felé, mint korábban. Jó volt megtapasztalni, hogy a nyelvi korlátokat áttörve, miképpen igyekeznek megértetni magukat, és megismerni a másikat, a másiknak életterét, kultúráját, szokásait. A közösen énekelt ifjúsági énekeket többször dúdolgatták mieink még a szobákon is.
A városnézés, a már megszokott útvonalon történt. Megnéztük a prágai várat, Prága ősrégi erősségét, illetve ennek környékét a legrégebben lakott városrészt. Innen lesétálva, átkeltünk a Károly-hídon, Európa egyik legrégibb hídján. Megcsodáltuk az 1410 óta működő Orlojt, a világhírű hatalmas időmérő szerkezetet. A Vencel térre érve, belesodródtunk a nagyváros színes forgatagába, melyet különösen is élveztek fiataljaink.
A történelmi nevezetességeken túl, idén is voltunk az állatkertben, a Láthatatlan Kiállításon… villamosoztunk, buszoztunk, metróztunk…
Vasárnap közös istentisztelettel zártuk a találkozót. Az egész hét igei üzenetének a lényege ezen az istentiszteleten csúcsosodott ki, amikor is az igehirdetés szolgálata után azon fiatalok, akik ezt igényelték, személyre szóló áldást kaptak.
Az istentisztelet után még néhány visszajelzés, még néhány személyre szóló üzenet, búcsú és a vlothoiak a főpályaudvar, a rimaszombatiak pedig a kisbusz felé irányítva csomagjaikat, mindannyian elindultunk hazafelé, hogy a magunk helyén lehessünk áldások Isten dicsőségére és egymás javára.

Kovács Tímár Ildikó