Alapkőletétel Rimaszombatban

A Rimaszombati Református Egyházközség, valamint a Tompa Mihály Református Gimnázium szervezésében 2018. szeptember 4-én délelőtt 11.00 órai kezdettel kerül sor a Kárpát­medencei Óvodafejlesztési Program keretében megvalósuló rimaszombati református óvoda épületének ünnepélyes alapkőletételére.

A Tompa Mihály Református Gimnázium iskolakertjében épülő óvoda már folyamatban levő építkezési munkálatai mellett szeretnénk időt szakítani arra, hogy Magyarország Kormányának képviselői, egyházunk vezetősége, gyülekezetünk tagjai, iskolánk diáksága és tanárai, valamint városunk, régiónk magyarjai megálljunk és közösen kérjük Isten áldását az előttünk álló munkálatokra és a leendő intézményre. Ezen alkalommal egy időkapszulát szeretnénk elhelyezni a leendő épület tornyának alapjába.

Igei útmutatóval Fazekas László a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgál, ünnepi beszédet dr. Grezsa István, a Kárpát­medencei Óvodafejlesztési Programért felelős miniszteri biztos mond.

Az időkapszula – annak tartalmával – a bejárat fölötti torony mértani közepébe kerül beépítésre, a beruházás befejezését követően a pontos hely megjelölésre kerül, azzal a javallattal, hogy a reformáció 600. évfordulója alkalmából, 2117. október 31-én kerülhet először kibontásra.