Anyák napja gyülekezetünkben 2024-ben

http://rirek.sk/wp-content/uploads/2024/05/keresztelo.jpgAnyák napja gyülekezetünkben 2024-ben

„Keresztelő és anyák napja. Milyen szép alkalom így: együtt a kettő! Egyrészt hálát adunk az édesanyákért, ugyanakkor hálásak vagyunk a gyermekáldásért… Az egyik a másik nélkül nem is lehetne. De minden földi örömünknél többet jelent azt tudni, hogy maga az Isten is örül. Igenis örül minden életnek, aki Jézus érdeméért az Ő mennyei családjának a tagja lesz. Erről szól a keresztség – ezt ábrázolja ki.” – ezekkel a szavakkal kezdődött 2024 május első vasárnapján az ünnepi istentisztelet, mely három részre tagolódott. Keresztelővel kezdődött, vasárnapi igehirdetéssel folytatódott, majd az édesanyák, nagymamák köszöntésével zárult.

A szeretetteljes köszöntést alapiskolásaink készítették. Református alapiskolásaink saját verseikkel és rajzaikkal köszöntötték az ünnepelteket. A Tompa Mihály Alapiskola református hittanosai pedig anyák napi áldás-, vers és ének csokorral kedveskedtek.

Hálásak vagyunk ezért a felemelő alkalomért is!

Az alkalom képei megtalálhatóak galériánkban.