Koncsol László író, szerkesztő a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt főgondnoka életének 87. évében 2023. február 17-én – Pál példája szerint – elvégezvén földi futását, megtért Teremtőjéhez. Hátrahagyott testét 2023. február 24-én bocsátottuk hitvese mellé a révkomáromi református temetőben.

Egyházközségünk honlapján dr. Erdélyi Géza nyugalmazott püspök írásával búcsúzunk egykori főgondnokunktól.

„Gyászoló Gyülekezet, Gyászoló Testvéreim, Barátaim!

„Szellemi tejtestvéremnek” – ezekkel a szavakkal ajánlotta nekem egyik alkotását kivételesen közeli barátom, az egyházban hűséges munkatársam, Koncsol László. Mindketten Ung Vármegyében születtünk. Abban a vármegyében, ahonnan sok érzékeny szívű ember származik, más tájainkra is elvíve szívük örömhírét. Első közös emlékünk 1943 nyarán történt családi látogatás alkalmából. A második már részleteiben is emlékezetes – egyben félelmet keltő – 1945-ben játszódott le, amikor édesapja, Koncsol János, deregnyői lelkipásztor – családját Pálházára menekítve a bizton bekövetkező üldözések elől – nálunk rejtőzött el egy rövid időre. Ez az esemény előre jelezte és formálta sorsunkat. Ő a híres sárospataki gimnázium diákja lett – mint korábban apáink és nagyapáink –, befogadva Patak nemzetépítő, tudományos és halálig elkötelező szellemét. Én néhány évig itthon maradtam, de naponta megküzdve magyar mivoltomért egy idegen intézmény közegében, Málca szlovák polgári iskolájában.

Szó szerint értendő sírig tartó barátságunk 1951-ben kezdődött, amikor megadatott számunkra a lehetőség beiratkozni az ismét megnyílt Komáromi Magyar Gimnáziumba. Attól kezdve egymást támogatva, erősítve vívtuk a magunk harcát a ránk leselkedő, olykor, bizony nyíltan támadó ellenfelekkel és ellenségekkel. Falvainkat és városainkat felkeresve terjesztettük ősi kultúránkat, versekkel, táncokkal, népdalainkkal ébresztgetve a kitelepítéssel, deportálással, jogvesztéssel megfélemlített és némaságra kényszerített népünket. Ezeket a tényeket azért említem meg, hogy világosabb elképzelése legyen immár két-három nemzedéknek arról a sok szenvedést okozó kóros korról, és természetesen azért is, hogy az utódok értsék és becsüljék Koncsol László és szellemi rokonai küzdelmeit és műveit.

Közösségi életünkben tanúsított helytállása mellett László barátunk emberi nagysága szintén példaértékű. Ez megmutatkozott a 18 éven át tartó súlyos küzdelemben, testet, lelket kimerítő viaskodásban a feleségét, Katicát sújtó halálos kórral szemben. Tanúsíthatom, hogy családját áldozatos szeretettel szerette, miközben értékes alkotó munkát, különböző tisztségeket vállalt nemzeti közösségünkért. Kedves és szeretett barátunk, László széles látókörű, nagy műveltségű személyisége volt felvidéki társadalmunknak. Több nyelvet beszélő, még többet értő, a szellem birodalmában jártas testvérünk távozásakor úgy érezzük, mintha életünknek egy része szakadt volna ki belőlünk. Erejéből még arra is tellett, hogy vállalja református egyházunk nem lelkészi, legmagasabb tisztségét, a főgondnokságot.

Húsz kötetnyi költői és prózai munkája, valamint az általa létesített Csallóközi Kiskönyvtár három tucatot is meghaladó, a Kalligram Kiadó által megjelentetett kötet szellemi, társadalmi, szociológiai jellegű ismereteket tartalmazó közérdekű anyag, számunkra óriási kincs, méltán díjazott életmű.

László barátunk és hitben testvérünk 80 évesen így emlékezik vissza gyermekkori otthonára:
„Ősotthonom drága paplak
égre nyíló hat kis ablak,
újra s újra megsiratlak.
Álmaimban visszakaplak.”

Életének utolsó, súlyos kórokkal terhelt szakaszában sem volt elhagyatott, és sokan imádkoztunk érte.

A Mt 5,10-ben lejegyzett csodás krisztusi szó adjon most tanúságot számunkra életútjáról: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Máté 5,10)

Búcsúzunk tőle a feltámadás boldog reménységében!

Erdélyi Géza, emeritus püspök”