Péld 16,9 Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.

Ki ne hallott volna Salamon király bölcsességéről? A példabeszédek könyve, a hagyomány szerint Salamon király életbölcsességeit tartalmazza, de még aki soha nem is hallott a Bibliáról, az is ismerheti ezeket a bölcs mondásokat, annyira a mindennapi élet részei.

Hiszitek, vagy sem, a magyarnak hitt közmondás: aki másnak vermet ás, szintén ebből a könyvből származik, tehát olyanok is idézik a Bibliát, akik nem is hisznek abban, hogy az Isten szava.

A mai igeverset, is biztosan hallottátok már, még ha nem is ebben a formában. Általában úgy szoktuk mondani, hogy „ember tervez, Isten végez”

Miért szokott az ember tervezni? Biztos tervezgettetek már ti is. Ha hosszú útra indulok, már előtte levő nap nézegetem a térképet, igyekszek megjegyezni, hogy melyik városokon keresztül kell haladni, vagy hol lesz egy fontos kereszteződés. Ha biciklin indulok, akkor még pontosabban memorizálom az útvonalat, mert egy 5 kilométeres kitérő nagyon is számít. Aztán szoktunk még tervezni a jövőnkkel kapcsolatban. Melyik iskolába menjek, melyik egyetemen tanuljak, milyen szakmát válasszak. Megtervezzük az esküvőnket, sőt még a családunkat is igyekszünk megtervezni.

Igyekszünk megtervezni a nyugdíjas korunkat is. Egyesek panaszkodnak, hogy unalmas az életük, mégis igyekeznek elkerülni a kalandokat, és minél aprólékosabban megtervezni az életüket. Tehát egyrészt folyamatosan tervezünk, azért mert tudjuk, hogy véges időnk van itt a földön, másrészt pedig nem szeretjük a váratlan dolgokat. 

Mégis akárhogy tervezünk, nem tudhatjuk, hogy megérkezünk-e azon az úton, amin elindultunk, és megterveztünk, és nem tudhatjuk hogy egyáltalán hány évig élünk itt a földön, és hogy leszek-e nyugdíjas?

Akármennyire szeretnénk, nem tudunk mindent kiszámítani előre, mert az életünk nem a saját kezünkben van. Egy jó részét ugyan úgy tűnik, hogy tudjuk irányítani, és meg tudjuk határozni a döntéseinkkel, de az utolsó szó mégis azé, akitől kaptuk.

Ezt most érhetitek úgy, hogy édesanyátoké, mert az sem egy ritka jelenség, de én most személy szerint Istenre gondoltam. Az életünket Istentől kaptuk, ahogy édesanyánk is Istentől kapott bennünket. Ezért is vagyunk számukra olyan fontosak. És ezért van az, hogy az életünk felett nem rendelkezhetünk teljesen, csak annyira, amennyire Isten engedi.

Ezt persze sokan Isten szemére vetik, hogy rabszolgák a követői, meg hasonlók, de egyáltalán nem erről van szó.

Isten úgy adta a kezünkbe az életünket, hogy bármit megtehetünk vele, eldönthetjük, hogy mire használjuk, leélhetjük nélküle is, de akkor is ő mondja meg, hogy meddig tart, sőt bele is szól, ha látja, hogy tönkre akarjuk tenni magunkat.

Próbáljatok meg jó értelemben gondolni erre. Isten úgy tartja a kezében az életünket, hogy az nekünk a javunkra legyen. Volt már úgy az emberiség történetében, hogy Istennél betelt a pohár, és küldött egy kis özönvizet, de aztán azt mondta, hogy többet nem lesz ilyen.

Vannak viszont olyan esetek is, amikor Isten úgy befolyásolja az életünket, hogy olyan emberekbe botlunk, akik megváltoztatják azt. Sokan megtérésük előtt önpusztító életet éltek, és Isten úgy szólt bele a tervükbe, hogy küldött valakit, aki Istenhez vezette őket. Ez két okból is jóhír számunkra. Egyrészt, ha mi vagyunk azok, akiknek beavatkozásra van szüksége, akkor tudhatjuk, hogy Isten hajlandó azt megtenni. Másrészt mi magunk is lehetünk Isten eszközei, akik másokat Istenhez vezetnek.

Próbáljatok ezen elgondolkodni, ha lesz egy kis időtök, amikor úgy érzitek, hogy „unatkoztok”. Ámen.