A harmadik gyertya, az öröm lángja is fellobbant
December 17-én, vasárnap délelőtt, amikor beléptünk a rimaszombati református templomba, és rátekintettünk az úrasztalán elhelyezett adventi koszorúra, azt láthattuk, hogy immár három gyertya fénye világítja be. Rögtön arra a világosságra gondolhattunk, amely egykoron a pásztorokat is megvilágította.
Fellobbant hát a harmadik gyertya lángja is, amely az örömteli várakozást jelképezi.
A 377. dicséret 1., 2. és 6. versének – Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik… – eléneklését követően Mikos Tamás, a gyülekezet beosztott lelkésze Isten igéjét olvasta fel, amint az írva található Jakab levele 5. részében a 7. verstől a 9. versig terjedő szakaszban. „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.”
Ebből kiindulva azt hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell lenni az Úr eljöveteléig. Az apostol arra figyelmeztet, hogy hétköznapi teendőink sokasága mellett nem feledkezhetünk meg arról, amit Jézus ígért: hogy egyszer majd visszajön értünk. Várjuk hát ezt a találkozást és vágyakozzunk, hogy Jézussal újra együtt lehessünk, hogy a mi szívünkben is megszülessen a megváltó Jézus Krisztus.
Az istentiszteletet követően a Sósik Szilárd vezette Blaha Lujza Vegyeskórus tagjai adtak ünnepi műsort.
Az istentiszteleten készült képek megtalálhatóak galériánkban.
Csomós Elemér, presbiter