Lezajlott a második Agapé ebben a tanévben, s ez még az elsőnél is nagyobb siker lett!

Hogy nézett ki az Agapé! Kezdetben (egy rövid kötetlenség után) énekszóval indítottuk az alkalmat, majd pedig játékkal folytattuk, majd újabb zenei blokk következett. Ezután a meghívott Szepessy tiszteletes úr, a Tompa Mihály Református Gimnázium öregdiákja tartott egy előadást a bizonytalanságról és bizonyosságról. Az alkalmat énekszóval zártuk. Felállítottuk az asztalokat s rá mindent! Olyan svédasztal volt ott, amit a királyok is megirigyelnének! Tortánk is volt, és a tortához egy születésnapos is! Az evés-ivás után az emeleten barátságos pingpongmérkőzések zajlottak.

De miért is gyere el legközelebb is erre a rendezvényre? Elsősorban a közösségért. Egy szuper közösséget alkotunk ott, Agapén s Agapén kívül is! Akik itt jártak, (lehet) esetleg nem akartak eleinte itt lenni (nem is egy volt ilyen), a végére már együtt énekeltek velünk, s a közösség tagjai lettek.

Mi lehet ennek oka? Miben más ez az alkalom, ahol éneklünk, előadást hallgatunk és játszunk, mint bármely más áhítat? Azért, mert ezt MI csináljunk. Nem mi, mint szervezők, hanem mi mint korosztály. Egy átlagos áhítaton egy felnőtt megpróbálhat a fiatalok nyelvén szólni: mi azonban csak a fiatalok nyelvén tudunk szólni. Ráadásul ez nem egy statikus esemény, hanem szoktunk ott helyben improvizálni, bevonni a résztvevőket, egyszóval egy szabad, de azért valamennyire kötött esemény.
– Jó, elmegyek, de mi lesz, ha nem tetszik?
– Tetszeni fog.
– Jól van, de ha mégsem…
– MONDOM, HOGY TETSZENI FOG!

Az Agapé egy csodálatos dolog. Összehoz minket, növeli a bennünk lévő hitet és a szeretetet. Mert ez nemcsak rólunk szól, hanem elsősorban Istenről is. A MI ISTENÜNKRŐL. Ez az Isten nem egy rigid, ókori istenség. A mi Istenünk egy jó apa, aki vigyáz ránk, törődik velünk. Az Ő három alapelve, hit, remény, szeretet, alapján szerveződtünk közösséggé. S ezen három alapelv alapján élhetünk egy boldogabb életet.

Vargha Balázs, református gimnazista