„Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az ÚR” /Haggeus 1:8/ Ezzel az igei idézettel érkezett gyülekezetünk részére a meghívó a Budapest Pestszentlőrinc Szemeretelepi Református Gyülekezet új templomának felszentelésére, melyre 2013. október 13-án került sor.

Ragyogó őszi délelőtt indult küldöttségünk az ünnepségre: a Rimaszombati Református Gyülekezet képviseletében Kovács Tímár Ildikó lelkész, Bán Zoltán gondnok és Sebők Valéria presbiter.

A helyszínen kedves barátaink, ismerőseink üdvözöltek a parókián. Velük vonultunk a paplak kertjében felépült templom és torony felszentelési ünnepségére, ahol a gyülekezet nevében Kiss László lelkipásztor köszöntötte a egybegyűlteket.
Miután Dr. Szabó István püspök úr átvágta a nemzetiszín szalagot és átadta a templom kulcsát a gyülekezet lelkipásztorának Kiss Lászlónak és gondnokának Dr. Lukács Józsefnek, a gyönyörű, méreteiben is lenyűgözö, modern templomba vonultunk a közel négyszáz vendéggel és egyháztaggal karöltve, hogy részesei lehessünk a megható és egyben felemelő, lelket megújító, hálaadó istentiszteletnek.

A kiváló akusztikájú templomban magasan szálltak a hálaadó ének hagjai (a 138. és 65. zsoltár után a 264. , majd befejezésképpen a 278. dicséret kijelölt versei).
Dr. Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében megköszönte a templomot az Úrnak, aki fentről figyelte, segítette és megáldotta az építők keze munkáját, mert a templomokat a Jóisten építi, mi csak segítünk neki abban, hogy az ő dicsőségét hirdető otthon váljék belőle. Imádságában pedig áldást kért a templom megálmodóira, építőire, a megjelentekre és a gyülekezetre.

Nagyon megható volt ( s bevallom, a meghatottság könnyeit csalta szemünkbe), amint a palástos lelkészek egy- egy igeszakasszal kértek áldást a templomra, s annak népére.
Kovács Tímár Ildikó szép áldása így hangzott: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.“ (Zsolt. 100,4-5)

Az istentiszteletet a „szomszéd vár” , a Pestszentlőrinci Kossuth-téri Református Gyülekezet énekkara is megtisztelte gyönyörűen szárnyaló, Istennek köszönetet mondó énekével, mégpedig Kiss Veronika, Kiss László lelkipásztor leányának vezetésével.
Az istentisztelet keretén belül került sor az ünnepi közgyűlésre, melyet Illés Dávid esperes nyitott meg, s Kiss Kászló mondott köszönetet mind a tervező Nagy Bélának, mind a kivitelezőknek és az építőknek, s minden támogatónak. Dr. Lukács József gondnok és Dr. Kovács Miklós alapítványi kuratóriumi elnök a templomépítés költségeiről számolt be.

Szennai Dóra szavalata után a Szemeretelepi Református Gyülekezet énekkarával együtt énekeltük a kántor- karnagy, Szennai Kálmán erre az alkalomra komponált szerzeményét:
„Tiéd e templom, tiéd e ház, Tenéked hála, elkészült már. Tiéd e templom, tiéd e ház, Dicsőség néked Urunk Atyánk! Jöjjünk e házba, mit Istenünk Megépített, hogy vele legyünk. Imádjuk Őt, mert megadatott, Hogy ez a templom megáldatott!“

A meghívott vendégek is köszöntötték a gyülekezetet, áldást kérve további munkájukra, s átadva az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és holland testvérgyülekezetek imádságos jókívánságát és ajándékát. Elismerő és őszinte hittel megfogalmazott beszéddel fejezte ki köszönetét és jókívánságát a kerület polgármestere Ughy Attila, valamint a katolikus, az evangélikus és a kopt keresztény egyházak lelkipásztorai

Felemelő érzés volt rimaszombatiként a magyar református közösség, ott és akkor felhőtlen összetartozásának érzésében szeretettel megmártózni, egy szívvel és lélekkel énekelni nemzeti imádságunkat, fogadni az áldást, s megerősített hittel indulni a hétköznapokba és a szeretetvendégség bőséggel terített asztalához.

Szívből kívánjuk, hogy a szemeretelepi reformátusok gyönyörű új otthona töltse be nemes küldetését, amit Kiss Kászló lelkész így fogalmazott meg egy nyilatkozatában: A tervező Nagy Béla olyan teret képzelt el, amelyben örömöt, megnyugvást jelent „lenni”, és amelyben az istentiszteletet követő percek nem arról szólnak, hogy gyorsan üljünk be az autóba vagy az autóbuszba, s menjünk haza. Nem. A cél az volt, hogy az emberek az istentisztelet után is itt akarjanak maradni. Miután „beszélgettek” az Úrral, legyenek kíváncsiak egymásra is. Akarják egymást megismerni és szeretni. Váltsanak szeretetteljes, értelmes mondatokat, s tényleg érezzék magukat otthon. Bent a templomban, a kávézó- és teázóasztalokkal felszerelt közösségi térben, a templomunk kertjében, sőt a gyermekmegőrző szobában is. Ezeket legalább annyira fontosnak tartom, mint azt, hogy – mint egykor az utca másik oldalán lévő templomunkban – újra sokan legyünk. Sokan, egymást szerető hívek.

Adja Isten, hogy így legyen! Ámen

Sebők Valéria – presbiter

Füle Tamás képei a 2013. őszi pestszentlőrinc-szemeretelepi templomszentelésri ünnepségről.