Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr… 2Sám 16,12
Dávid kis ember volt, a legkisebb törzs tagja, a legkisebb a testvérek közül, nem is nagyon foglalkoztak vele. Mégis őbelőle lett király, és ő lett az, aki sok ellenséget legyőzött, hatalmassá tette Izráelt, és rengeteg hőstett tartozik még a nevéhez. Azt is tudni kell viszont, hogy voltak sötét korszakai. Voltak hibái, és voltak helyzetek, amikor a saját népe is ellene fordult, pedig egyébként nagyon szerették.
Amikor ilyen nehéz helyzetbe kerül, akkor derül ki róla igazán, hogy milyen ember. Kardot ránthatna, és levághatná azok fejét, akik csúfolni merik őt, a nagy királyt. Börtönbe vethetné azokat, akik őt szidják, de mégsem ezt teszi. Sok hozzá közel álló ember elhagyta, megtagadta. Arra kényszerült, hogy elmeneküljön városából, mikor saját gyermeke is ellene fordult. Dávid azonban elfogadta Istentől ezt a szenvedést.
Nem lázadozott, nem szerzett magának elégtételt, hanem az Úrtól várta a megoldást.
Nehéz elhinni, hogy amikor a legnehezebb helyzetbe kerülünk, amikor elfogy az erőnk, amikor választanunk kell, hogy elbukunk, vagy feladjuk, akkor nem azt a tanácsot kapjuk, hogy együk meg amit főztünk. Dávid élete, és sok más hívő keresztény élete is bizonyíték arra, hogy az Istenre hagyatkozás a legtökéletesebb választás, a legjobb döntés a nyomorúság idején.