Konfirmandusaink Prágában

http://rirek.sk/wp-content/uploads/2014/10/IMG_20141004_144028.jpgKonfirmandusaink Prágában

Gyülekezetünk kis csoportja 2014. október 1-jén Prágába utazott, hogy ott találkozzon a vlothoi testvérgyülekezetünk néhány tagjával.

Lassan hagyománnyá növi ki magát ez a prágai találkozó, az a néhány nap, ahol mindkét gyülekezet konfirmandusai találkoznak, ismerkednek, kirándulnak, játszanak, vagy éppen közösen mélyülnek el a hit dolgaiban. Idén, Rimaszombatból heten utaztak: Kovács Mátyás, Kovács Orsolya Krisztina; Orosz Ágnes; Simon Bence és Šimoňák Liliána (2015-ben konfirmálni készülő) konfirmandusok; valamint Mikos Tamás és Kovács Tímár Ildikó lelkészek.

A közösen eltöltött három teljes napot igyekeztünk feledhetetlenné tenni a résztvevők számára. Szállásunk most is egyetemi internátuson volt. Itt kaptunk egy közös klubhelységet is, ahol megejthettük a közös reggeliket, illetve az áhítatok, előadások és a közös játékok, éneklések is itt voltak. Délutánonként a városnézésé, a metrózásé, a bevásárlásé, vagyis a kikapcsolódásé volt a főszerep. Többek között voltunk a „láthatatlan kiállításon”, az „Orlojnál”, a Károly-hídon, a prágai állatkertben, a várban…

IMG_20141004_161646

Egyik konfirmandusok így fogalmazott élményeiről:
„Október 1-től 5-ig a református egyház szervezésében, mint leendő konfirmáló Prágában voltam.
Nagyon jól éreztem magam, mert különféle programokat biztosítottak számunkra és a német testvérgyülekezet diákjai számára.
A legjobban az úgynevezett láthatatlan kiállítás tetszett, ahol egy sötét helységben, egy látássérült kísérő segítségével csak tapogatva tájékozódhattunk és ismerhettünk fel dolgokat.
Mivel maga a város is nagyon tetszett, remélem, hogy majd még a szüleimmel is eljutok oda.” (Kovács Orsolya Krisztina)

A közös, hosszú út közelebb hozott egymáshoz úgy hitoktatót, lelkészt, mint diákot. Úgy gondolom, hogy a közös élmények szorosabb kapcsolatokat eredményeztek. Hiszem, hogy a közös Isten-keresés, és közös hit-megélés is mély gyökeret verhet, úgy a rimaszombati, mint a vlothoi fiatalokban. Ebben áldjon meg mindnyájunkat szerető Istenünk!