Így a hónap vége felé…
Olyan gyorsan elrepült ez az idei első hónap, olyan sebesen halad az idő – suhant át az agyamon minap ez a gondolat. Ahogy visszalapoztam magamban az elmúló hónap napjainak lapjait, azt láttam, hogy bizony ez az idei január sem a henyélés, a csupáncsak szórakozás ideje volt gyülekezetünk számára. Hisszük, hogy Istenünk áldásával vehettünk részt megszokott alkalmaink mellett egyéb rendezvényeken is. Megtartottuk az évzáró presbiteri gyűlést, és az egyházközségi közgyűlés elé tártuk az éves beszámolót.
A színházat szeretők ismét eljutottak a Miskolci Nemzeti Színházba, hogy az Illatszertár vígjátékon szórakozzanak.
Január 17-én templomunkban tartotta nyitó istentiszteletét egyházunk IX. Zsinata. Gyülekezeti tagjaink, elsősorban asszonyaink ismét tanújelét adták vendégszeretetüknek. Gyülekezeti termünkben majdcsak 100 főt láthattunk vendégül a gazdagon megterített fehér asztal mellett. Ezúton is köszönet a sok és finom süteményért, a szeretetteljes gondoskodásért, amit a vendégek irányában tanúsítottak.
Január 25-én egyházmegyei közgyűlésen voltunk Lénártfalván, ahol megválasztottuk egyházmegyénk tisztségviselőit, és az ünnepi istentiszteleten eskütételüknek is tanúi lehettünk.
És még nincs vége a hónapnak…
Január 30-án ismét Miskolcra megy színházba gyülekezetünkből egy kis csapat. Január 31-én pedig az ifjúságé a főszerep, akik Vályban vehetnek részt, az egyházmegyénk által szervezett Konfi alkalmon.
Legyen hát továbbra is velünk Istenünknek, az Úrnak a jóindulata! Kezeink munkáját Ő tegye maradandóvá! (Zsolt 90,17)