Túl vagyunk az első bevetésen

Túl vagyunk az első bevetésen

Nem kell megijedni, nem gyülekezetünk tagjaiból titokban szervezett elit alakulat harci osztagának, hanem az egyházközségünk által vásárolt kilencszemélyes kisbusz első bevetéséről van szó.

Örömmel adunk számot arról, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával vásárolt jármű első hivatalos útja 2015. február 27-én Miskolcra vezetett, a Móricz Zsigmond trilógiájának első része alapján Erdély – Tündérkert címmel színre vitt történelmi színműnek a megtekintésére, mely cselekményének középpontjában Báthory Gábor mellett épp Bethlen Gábor áll.

A vásárolt kisbuszt a Rimaszombati Református Egyházközség híveinek egyházi alkalmakon való részvételére, magyarországi, erdélyi és németországi testvérgyülekezetekkel történő aktív kapcsolattartásra, közösen szervezett gyülekezetépítő alkalmakon való részvételre, magyarországi kulturális rendezvények és események látogatására fogja használni. A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai a tanulmányi versenyekre való utazásra, testvériskolai kapcsolatok ápolására, a Határtalan program keretén belüli utazásokra, nyári ifjúsági táborok lebonyolításánál és gyülekezeti kiszállásokra használják majd. De más egyházi szervezetek és intézmények számára is szeretnénk elérhetővé és használhatóvá tenni.
A megvásárolt kisbusz fenntartási költségeit a Rimaszombati Református Egyházközség fogja megelőlegezni, és a valós használat arányában, teljes mértékben, az egyes intézmények és közösségek állják majd.

Mivel a megvásárolt kisbusz közvetlenül két intézményt szolgál – a Rimaszombati Református Egyházközséget és a Tompa Mihály református Gimnáziumot – mindkét intézmény nevében ez úton is szeretnénk köszönetet mondani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, hogy jóváhagyott támogatásával hozzájárult e számunkra nélkülözhetetlen szállítóeszköz megvásárlásához.

A kisbusz megvásárlását támogatta: