Csend van. Nagyszombat esti csend. Az ünnep előtti teendők elvégezve, a család alszik…

Csend van. Olvasom az Igét… a temetést… Hol vagy, Uram? Visszaemlékezem az elmúlt 6 hétre, a böjti időszakra, az intenzívebb önvizsgálat idejére, az elvégzett, vagy éppen elvégezetlen küldetésekre… Mert küldtél Uram, jelenlétedet ígérted… Mégis, megannyiszor éppen Téged hagytalak ki!

Most e csendben újra hallom: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27) Igen, Ő van! Ő a hűséges,Ő a megbocsátó, Ő a bűnből szabadító, Ő az élet… Ő van! Kezdettől fogva volt, az idők teljességében emberré lett, meghalt, de a halálnak nem volt hatalma felette, feltámadt, elfoglalta dicső helyét Atyjánál. Közbenjár, esedezik érettünk, és küldi az Ő Lelkét…

Mindjárt Húsvét… Azzal a boldog tudattal fekszem ismét le, hogy Ő él! Ő van. Része az életemnek. Szeret. Még akkor is, ha olykor magamra zárom az ajtót – gondolva, „ezt azért én jobban tudom”.

Ő van. Feltámadt. Ez a lényeg. Ez az Ünnep.