Heidelberg a nagy német fejedelemség Pfalz fővárosa volt és e fejedelemség legtöbb lakosa 1563-ban református volt. Itt, a reformáció terjedése az 1540-es években indult el.

A reformáció terjedése idején, kötelezték a lelkipásztorokat arra, hogy:
1. Csak a Biblia alapján és anyanyelven prédikáljanak – hogy a nép értse is azt.
2. A gyermekeket is oktassák vallásra – a templomban és az iskolában is. A gyermekeknek a Luther, Melanchton, Brenz és más német reformátorok által írt kátékat tanították.
3. Világosítsák fel az embereket arról, hogy a festett képek előtt ne imádkozzék senki. Csak Istenhez kell imádkozni, kiábrázolni Őt nem szabad. A templomokból el kellett távolítani a képeket.
4. Az úrvacsorát úgy osszák ki, ahogyan Jézus meghagyta. Nem a papok és a hívek áldoznak, hanem azért vesszük az úrvacsorát, mert jézus feláldozta magát érettünk.

Mivel még nem volt egységesítve, 1559-ig a lelkipásztorok többféle istentiszteleti rendet tartottak, különböző kátékat és hitvallásokat tanítottak, és az úrvacsorát is eltérően magyarázták. Egyre inkább kiéleződtek az egyházi ellentétek, napirenden voltak a teológiai viták.

Amikor III. Frigyes fejedelem lépett trónra, javában folyt az úrvacsoravita. Ő legfőbb feladatának tekintete azt, hogy legalább a fejedelemségében egységessé tegye a reformációt. A művelt és bölcs Frigyes olyan tankönyv bevezetésével gondolta megvalósítani az egységet, amiből gyermekek is tanulhatják a vallást, amelyre a lelkipásztorokat is fel lehetne esketni, ugyanakkor, amiből minden hívő ember megtanulhatja a mindennapos vallási vitákban használható helyes (bibliai) választ. Megkezdődött a munka. E munkában a fejedelem, elsősorban buzgó és tudós lelkipásztorokra, teológiai tanárokra támaszkodott. De a munkatársak között ott voltak udvari tanácsosai, sőt még a háziorvosa is. mindannyian humanista műveltségű írástudók voltak. Ilyen munkatársakkal megvalósíthatta a tervét: a Szentírásra támaszkodó hitvallás, és egy ezt tükröző egyházi rendtartás megszerkesztését. A fejedelem elsődleges szempontja az volt, hogy a pfalzi gyülekezetek belső rendje megerősödjék. Az erre irányuló munkát 1562  folyamán egy katekizmus bizottság végezte. E bizottság munkája eredményes volt: év végére elkészült a káté.

1563 január 11-17 között ülésezett az a zsinat, mely elé terjesztették a bizottság által összeállított kátét. A zsinat tagjai – két lutheránus esperes kivételével – változtatás nélkül jóváhagyták a kátét, majd január 18-án a tagok aláírásukkal is hitelesítették a jóváhagyást. A fejedelem január 19-én írt előszót a kátéhoz, és ezt a napot szokták a „káté születésnapjának” tartani. Valószínű, hogy 1563 február  első napjaiban már készen voltak az első nyomtatott példányok.

A „Katekizmus, avagy keresztyéni tanítás, ahogyan a pfalzi választófejedelemség templomaiban és iskoláiban gyakorlatban van” példányait a fejedelem megküldte minden szuperintendensnek, lelkésznek és iskolamesternek, és elrendelte annak istentiszteleti bevezetését. Kálvin Jánosról, aki ebben az időben már súlyos beteg volt feljegyezték, hogy miután elolvasta ezt a kátét egész nap ragyogni látszott az arca az örömtől. Bullinger Henrik pedig a „legjobb káté”-nak nevezte, „amit valaha is olvasott”.

A hivatalos elfogadás után, 1563 tavaszától katekizmusi prédikációkat tartottak a fejedelemség gyülekezetiben. (folytatás következik)

Dr. Juhász Tamás teológiai professzor írása alapján összeállította Kovács Tímár Ildikó lelkipásztor