A káté ajánlásában III. Frigyes így ír: „az egész itteni teológiai fakultásunknak, összes szuperintendenseinknek és legkiválóbb lelkészeinknek tanácsával és hozzájárulásával készült el az ’Isten igéje szerinti vallásról szóló összefoglaló tanítás, avagy katekizmus”. Mivel az ezzel kapcsolatos korabeli feljegyzések elpusztultak, sokaknak sok fejtörést okozott az, hogy tulajdonképpen kik is vettek részt ebben a munkában. Viszont az abban az időben Heidelbergben működő ismert férfiak névsora, olyan színvonalas bizottságra enged következtetni,amilyet az akkori egyetemeken és udvarokban máshol aligha lehetett volna találni. Ami egészen bizonyos, hogy Olevianus Gáspár és Ursinus Zakariás vezető szerepe, vagy „főszerepe” ebben a munkában mindig köztudott volt, valószínű ezért tulajdoníttatik elsősorban nekik a káté szerzőssége. Mielőtt az ő élettörténetüket ismertetném, nézzük meg, ki is volt ez a III. Frigyes – a megbízó.

III. Frigyes 1515-ben született. Előkelő (katolikus) nevelésben volt része. A reformációval, valószínű házassága révén, de legkésőbb 1546-ban került kapcsolatba. Evangéliumi hitének és meggyőződésének alapja, nemcsak Melanchton hatásának tulajdonható, hanem egyéni bibliaolvasásának és alapos szentírásismeretének is köszönhető. 1559-ben kerül Heidelbergbe az akkor még erősen lutheránus uralkodó, de a melanchtoniánusok és a reformátusok is bizakodva tekintenek rá. Az úrvacsora körül kialakult vita készteti rá arra, hogy mélyebb tanulmányokat folytasson, és egyéni ítéletet tudjon alkotni. Bár saját bevallása szerint sohasem olvasta Kálvint, mégis egyre inkább távolodik a lutheri iránytól és a reformátusok felé hajlik, akiket attól kezdve pártfogol. Amikor a Heidelbergi Káté megszületik, minden alkalommal védelmébe veszi, és gyakran nevezi így: „az én kátém”. Személyesen száll szembe a lutheránus fejedelmekkel, sőt magával Miksa császárral is, aki megpróbálja rávenni arra, hogy vonja vissza a kátét. Az 1566-os ágostai birodalmi gyűlésen e szavakkal kell „kátéja” védelmére: „Ami az én katekizmusomat illeti; ahhoz én ragaszkodom, és érte kezeskedem. Ez a széljegyzetekben a Szentírás fundamentumaival olyan erősen fel van fegyverezve, hogy megdönthetetlen maradt; s bár némely teológusok megpróbálták, mégis alul maradtak, és reménységem szerint Isten segítségével ezután is megdönthetetlen marad.” III. Frigyes 1576-ban halt meg, utána ismét lutheránus fejedelem került a trónra, s ezzel Pfalzban a kálvini reformáció egy időre megtorpant.

Olevianus Gáspár 1536-ban Trierben született, jómódú polgári családban. Franciaországban először jogot, majd 1556-tól, Kálvin tanítványaként, Genfben teológiát tanult. Kálvinhoz egész életében szoros kapcsolat fűzte, de baráti kapcsolatban volt Farel Vilmossal és Béza Tódorral is, de zürichi tanulmányai ideje alatt megismerkedett többek között Bullinger Henrikkel is. Tanulmányai után visszatért szülővárosába, ahol megpróbálta meghonosítani a reformációt, ám ebbéli törekvése kudarcba fulladt – a trieri érsek őt is, és társait is letartóztatta. A trieri börtönből váltotta ki őt III. Frigyes, és bízta meg Heidelbergben a főgimnázium és az egyetem dogmatikai tanszékének a vezetésével. Olevianus teológiailag Kálvinhoz állt a legközelebb. Teológiai munkásságának központi kérdése Isten szövetsége volt. A gyakorlati teológia azonban jobban vonzotta, így 1562-től a városi gyülekezet templomának lelkésze és szuperintendense lett. A fiatal jogászból lett lelkipásztor, kiváló szervező és lelkigondozó-nevelő lett. Egyéniségéből adódóan, a káté gondolatmenete és központi üzenete alkalmazást nyert minden istentiszteletén. Ursinus így vallott róla: „A tanításra alkalmas és gyakorlott férfiú ő, aki azzal tűnik ki, hogy az együgyű nép és az ifjúság értelmének megfelelő módon tud beszélni.” III. Frigyes halála után Herbornba hívták lelkésznek, majd az ott felállított teológiai főiskola első tanára lett. Itt halt meg 1587-ben.

Ursinus Zakariás 1534-ben született a sziléziai Boroszlóban (ma: Wroclaw). 16 évesen Wittenbergbe megy az egyetemre, ahol 7 évet tölt Melanchton Fülöp tanítványaként és pártfogoltjaként. Ottléte alatt 2 alkalommal is kitört az úrvacsora körüli vita, mely felkeltette az érdeklődését az úrvacsorakérdés tanulmányozása és a külföldi protestantizmus megismerése iránt is. 1557-ben peregrinációs útra (vándordiákok külföldi egyetemjárása) indult. Strassburg, Bázel, Lausanne után Genfbe érkezik, ahol Kálvin erőteljes egyéniségének és tanításának hatása alá került. Miután más francia egyetemeket is meglátogatott, hazatért Boroszlóba, és 1558-1560 között az itteni gimnáziumban tanított. Ám az úrvacsoráról vallott református felfogása miatt el kellett hagynia szülővárosát. Előbb Wittenbergbe, majd Zürichbe ment. Innen hívták meg Heidelbergbe, 1561-ben. A káté megírása előtt két nagyobb és egy kisebb munkát publikált Heidelbergben. A bátor és agilis Olevianussal szemben, Ursinus megjelenésre sokkal csendesebb, visszahúzódó egyéniség, kortársai vallomása szerint melankóliára hajlamos. Befelé forduló lélek volt, aki már kora ifjúságától szigorúsággal kényszerítette magát a munkára, és dolgozószobája csendjében termékeny irodalmi munkásságot folytatott. Mint Olevianus utóda, kitartó szorgalommal tanított a heidelbergi főgimnáziumban és az egyetem dogmatikai tanszékén. A nehéz és fárasztó munka hamar felőrölte erejét. III. Frigyes halálakor neki is el kellett hagynia Heidelberget. Neustadt an der Hardtban telepedett le. 1576-tól 1583-ban bekövetkezett haláláig itt élt, az itteni kollégiumban tanított és folytatta irodalmi munkásságát. Műveit azonban csak halála után jelentették meg. A kátéhoz írt terjedelmes magyarázata több nyelven rengeteg kiadást ért meg. (folytatás következik)

Dr. Juhász Tamás teológiai professzor írása alapján összeállította Kovács Tímár Ildikó lelkipásztor