“József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott.” (Mt 27,59-60)

Furcsa élmény lehetett Arimátiai Józsefnek ezt a sírt használni, hiszen a saját temetésére vásárolta meg. Most mégsem ő kerül ide halottként. Dehát az élet kiszámíthatatlan helyzeteket produkál. A kivégzettek holttestét általában kinnhagyták a vadállatoknak. Az pedig mégsem járja, hogy a Mester testét kutyák és keselyűk marcangolják szét… Tényleg szerethette Jézust, ha még akkor is áldozatot hozott érte, amikor már senki nem figyelt oda.

Viszont ez a sír hamarosan beszélni kezd…

Beszélni kezd a halál feletti győzelemről. Az evangéliumok gazdagon leírják, hogy Jézus hogyan jelent meg asszonyoknak, apostoloknak és még sokaknak. De vajon hogy élhette ezt meg József?

A sír, ahol az ő holttestének volt fenntartva a hely – most üres. Amikor majd ő meghal, valószínűleg ott fogják elhelyezni. Pontosan ott, ahol Jézus győzött a halál felett. “Igen, ez az én síromban történt!”

József egy nagyon személyes jelét kapta annak, hogy Jézus helyette halt meg – hiszen az ő sírhelyébe került a holtteste. De ugyanilyen személyes jelét kapta annak, hogy Jézus feltámadt érte. Mát látta, hogy ez a sír semmiképpen sem zárul be örökre.

A reformátori teológiában nagyon hangsúlyos ez a motívum. Sokszor a helyettes áldozatnak csak az egyik oldaláról beszélünk, arról, hogy Jézus magára vette a bűneinket és elszenvedte helyettünk a büntetést. De a helyettes áldozatnak van egy másik oldala is: Jézus feltámadt, és ránk ruházta az ő igazságát. Világosan fogalmazza meg a Heidelbergi Káté:

“Isten, minden érdemem nélkül, pusztán kegyelemből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét. Úgy, mintha sohasem lett volna bűnöm s nem is vétkeztem volna. Sőt, mintha én is mindenben éppen olyan engedelmes lettem volna, mintahogy Krisztus engedelmes volt érettem. De csak annyiban, amennyiben hívő szívvel elfogadom e jótéteményt.”

Felvállalta a halálunkat, hogy megkaphassuk az ő életét. Lelki és fizikai értelemben egyaránt.

forrás: reformatica.com