A vacsoránál mindenki csendes. A tanítványok némán ülve falatozzák az asztalon lévő kenyeret, s néha-néha bort is isznak hozzá. Gonosz gondolatok kavarognak a fejemben, de nem tudom őket elűzni. Jézuson gondolkozom. Ő lenne az Isten Fia? Bár eddig követtem, vakon bízva szavában, most mégis kételkedem. Hiszen ezt csak Ő állítja magáról. Mi a bizonyság arra, hogy minden igaz? Bár a szívem azt súgja, hogy aki ennyi csodát tett, az csak Isten Fia lehet. De az eszem kifogásokat keres, hisz mindez lehetett akár szemfényvesztés is. Úgy érzem, hogy ezek már bűnös gondolatok. Jézus soha nem kételkedett bennem, s én most mégis megkérdőjelezem az ő szavát. Helyesen akarok cselekedni, bár jelenleg nem tudom mi lenne az. Talán le kéne leplezni őt. Mert ha hazudik, bűn lenne az ő pártján állni. Jézus hirtelen abbahagyta az evést és felállt a székből. Nagyott dobbant a szívem.

Ÿ Vajon meghallotta a gondolataimat?

De Jézus nem szólt egy szót sem. Levette felső ruháját és kendőt kötött maga köré. Ezután pedig sorban megmosta az összes tanítvány lábát. Miközben Jézus a lábam mossa, én elárulni készülök őt. Szörnyű ember vagyok.

    „ Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem.“

E mondat után a tanítványok riadtan néznek körbe, vajon ki lehet az áruló. Ám egyiknek sem olyan nagy a rémülete, mint nekem.  Honnan tudja? Ekkor Jézus elárulja a tanítványoknak, hogy én, Júdás leszek az áruló. El kell innen mennem. Most azonnal. Még a hűvös, sötét árnyakkal teli utca is megnyugtatóbb. Hihetetlen, már a gondolataim sem teljesen az enyémek. Ez nem maradhat annyiban. A világnak nincs szüksége egy olyan emberre, aki már mások gondolataiban is rosszat lát.

Kénytelen vagyok elárulni őt. Tudom, hogy így lesz helyes.
Szabó Barbara

A fenti sorok Jézus elárulásának előestéjéről szólnak Júdás szemszögéből, János evangéliuma 13. fejezete alapján. A fogalmazás megírása hittan órai feladat volt, és a szerző engedélyével lett közzétéve.