A konfirmációs időszak küszöbén egy valamikori konfirmandus következő vallomása került hozzánk: „De volt az életemnek egy pillanata, amikor úgy éreztem, hogy ami elmaradt, azt be kell pótolni, helyére kell tenni. A dolgoknak a helyükre kell kerülniük. S miután engem református hitben kereszteltek – és ez így van jól, úgy gondolom, az ember legyen az, ami –, ezért amikor az a pillanat eljött, akkor konfirmáltam. A konfirmálás a mi meggyőződésünk szerint életre szóló fogadalomtétel, ahol az embernek világosan választ kell adni, hogy mi végre is tekinti magát kereszténynek. Úgy fogalmaztam, amikor a konfirmációm elérkezett, hogy nem tudtam mindig, de mindig éreztem, és ma már biztosan tudom, hogy eddig is velem volt az Isten – akkor is, amikor nem figyeltem rá, és nem tudtam –, és azért teszem ezt a fogadalmat, hogy ez ne is változzon meg, maradjon velem, sőt ne csak velem, hanem azokkal is, akik számomra fontosak, és akiket szeretek. Így jutottam el a konfirmációig. Azóta annak a mondatnak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat, amit úgy hívnak, hogy az Isten dicsőségére és az emberek javára élni. Amit le tudok fordítani a szakmánk nyelvére is, ami úgy hangzik, hogy nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet e világi országa –, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek.”

Amennyiben tudja, kinek a konfirmáció kapcsán elmondott hitvallásáról van szó, ne tétovázzon, az illető nevét legkésőbb 2014. május 11-ig küldje el egyházközségünk elektronikus címére: rirek@rirek.sk.

A rimaszombati helyes megfejtők között a most megjelent revideált új fordítású biblia egy példányát fogjuk kisorsolni.