„Az Úr előtt nincs elmúlás, csak hazatalálás. Fájdalommal engedjük el a püspök urat, de tudjuk, hogy aki életét Isten kezébe tette, azt az a kéz át is emeli az örök világosságba. A mai nap nem veszteség, hanem beteljesedés“ – fogalmazott búcsúbeszédében Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, aki megtiszteltetésnek tartotta, hogy együtt harcolhattak a nemzetért és a magyarságért. December 12-én vettünk végső búcsút a 89. életévében elhunyt Erdélyi Géza nyugalmazott református püspöktől, aki 1996 és 2008 között, két cikluson keresztül állt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház élén.

Teljesen megtelt a Rimaszombat főterének sarkában álló református templom. A temetési istentiszelet orgonaszóval vette kezdetét, amelyre az egyházmegyékben szolgáló lelkipásztorok és a meghívott szolgálattevők, vendégek vonultak be.

„Tebenned bíztunk eleitől fogva“ – csendült fel a templomi közösség ajkáról a 90. Zsoltár, kifejezve ebben nemcsak az Isten örökkévalóságát, hanem utalva arra is, hogy az embereket hagyja meghalni az, aki előtt ezer esztendő annyi, mint a tegnapnak elmúlása.

A Szeretet himnuszát Molnár Sándor zsinati főtanácsos, rimaszombati lelkipásztor tolmácsolta, felvezetve ezzel Tőkés Lászlónak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspökének az igehirdetését, aki a 2 Kor 12, 6-9 igék alapján szólt a gyászolókhoz.

Elég néked az én kegyelmem

„Megrendüléssel, de Isten akaratában megnyugodva állunk meg Dr. Erdélyi Géza kálvinista lelkipásztor, prédikátor, püspök, teológiai professzor, művészettörténész koporsója mellett, aki életének a bibliai korhatárt meghaladó nyolcvankilencedik esztendejében távozik a minden élők útján. A halál árnyékának völgyében járván már jó egy éve találkozott a halállal. Az időtlenség halálos állapotából életre térve erről így vallott:

„Sem fájdalmat, sem félelmet nem éreztem. Inkább nyugalmat. Most már teljes mélységében értem a harmadik angyal által meghirdetett csodát. Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg“ – idézte fel Erdélyi Géza megtapasztalását a halállal Tőkés László, majd megerősítésként hozzátette: Hisszük, hogy ő az úrban halt meg, s azt is, hogy akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.

A rendszerváltó püspök elárulta, jó néhány évvel ezelőtt ennek a hitbeli tudatnak a természetes nyugalmával kérte fel őt arra, hogy valamikori temetésén hirdesse Istennek igéjét. Meghökkentő szokatlan kívánsága miatti zavarában viszonossági alapon ugyanerre kérte őt.

A kis kitérő után beszédét azzal folytatta, nagy megtiszteltetés számára a felkérés, de ugyanakkor lelki erejét megpróbáló nagy teher is, hogy porai felett a feltámadás evangéliumát hirdetheti. Ugyanakkor úgy vélte, hogy atyai barátja miatti gyászához inkább illene a néma főhajtás.

Az igehirdető nem titkolta azt sem, hogy rendhagyó módon, Erdélyi Géza püspöktársa temetési prédikációjának a lehetséges textusát is megadta neki egyik levelében, amelyet az igehirdetés előtt olvasott fel.

„Ennek köszönhetően az alapigéből nem csupán Isten vigasztaló szava hangzik felénk, hanem ezzel együtt és ezáltal Erdélyi Géza püspök igei bizonyságtételét is kihalljuk belőle, melynek központi üzenete: Elég néked az én kegyelmem!“

Tőkés László kiemelte az apostoli bizonyságtétel másik fő motívumát, a dicsekvést is. Elmondta, hogy kevés rosszabb emberi tulajdonság van ennél, s még Pál apostol is megtartóztatja magát tőle, pedig ha akarná, volna mivel dicsekednie. Mégsem teszi, hogy valaki többnek ne tartsa, mint aminek látja vagy amit hall tőle. Bizonyára ismerte a Példabeszédek könyvéből való intést is, mely szerény alázatra int: Dicsérjen meg téged más és ne te szájad!

„Erdélyi Géza tudós lelkipásztor és püspök evangéliumi alázata példázat is volt. Igehirdetését, beszédeit, írásait, tanulmányait, megszólalásait, ama halk és szelíd hang jellemezte, mely Illés prófétát szólította meg a Hóreb hegyén, s amelyet egyik könyvének címe is visel. Kötetének címadó írása Illés próféta mellett Pál apostolról szól, kettőjük próbatételeiről és erőtlenségeiből bontja ki központi üzenetét szelíd szavára arról a kegyelemről, melyet alapigénk hirdet“ – mondta Tőkés László.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt rendszerváltó püspökeként részvétét kifejezve Istennek vigasztalását kérte a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak, mellyel szoros testvéregyházkerületi kapcsolat fűzte őket össze. Emlékeztetett arra, hogy Erdélyi Géza stratégiai lépésnek tartotta a szövetségük megkötését, hiszen az elszakadt egyházrészek egymással való összetartozását éppen olyan fontosnak tartották, mint az Anyaországi egyházzal kiépült kapcsolatot.

Majd végül megemlékezett arról a küzdelemről is, amelyet temesvári, illetve a csehszlovákiai, szlovákiai változások után az egyházi rendszerváltozás és megújulás érdekében kellett megvívniuk: újjáépíteni egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet. Kiemelte még a közös szolgálatuk másik fontos területét is, az egyetemes református egyház és nemzetegyesítés érdekében végzett munkásságukat.

Erdélyi Géza püspök életútjának üzenetét Rákos Loránt püspökhelyettes összegezte, gyermekkorától kezdve egészen a nyugdíjba vonulásáig, beleértve a közéletben végzett tevékenységeit is.

1937. április 2-án született lelkészcsaládban, a történelmi Zemplén vármegyei Abara református parókiáján. A Laborc menti község – ahol három testvérével együtt nevelkedett – hites tisztességben – mindig is meghatározó emléket, lelki kötődést jelentett számára egész élete során. A Biblia iránti behatóbb érdeklődés már tizenéves korában fellángolt benne, amiből fakadóan hamar eldöntötte, hogy az Ige küldöttje akar lenni e világban.

Az elemi iskolát Abarán végezte, majd a komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, végül pedig – elhatározásának megfelelően – 1958-ban a prágai Comenius Protestáns Teológiai Fakultáson szerzett teológus-lelkész diplomát. 1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen művészettörténetből diplomázott.

1988-ban – szintén a prágai teológiai fakultáson – megszerezte a „teológia doktora” címet. Többször folytatott külföldi tanulmányokat, Németországban, Hollandiában és Angliában.

1965. szeptember 26-án – rátalálva az Úr Isten szeretetéből mellé rendelt szeretett társra – házasságot kötött Ács Daniellával, mely legmélyebb, kölcsönös odaadáson nyugvó hitvesi szövetséget Isten két gyermekkel, Gézával és Andreával áldott meg.

Az első lelkészképesítő vizsgáját 1960 őszén tette le kitűnő eredménnyel; majd ezt követően segédlelkészi szolgálatát 1960 novemberében kezdte meg Rimaszombatban, Varga Imre püspök mellett, ahol nem csupán gyülekezeti szolgálatokat végzett, hanem az egyetemes egyház igazgatásában is segédkezett.

Miután 1963-ban kitűnően abszolválta a második lelkészképesítő vizsgát is – kérését teljesítve, mely szerint munkával teli gyülekezeti terepen szeretne szolgálni – áthelyezték Szalóc – Vígtelke – Gombaszög gyülekezeti körzetébe.

„A következő szolgálati helye Rozsnyó volt, ahol 18 és fél évnyi lelkészi szolgálata alatt – az erős római katolikus és evangélikus közösség mellett, még erősebb egyházellenes prátviszonyok közepette – harcolva építette a nagyok malomkövei alatt morzsolódó magyar református gyülekezetet, egyben megmentve a templomot az istentelen hatalom szándékába vett lebontástól, illetve a már lebontott lelkészlak helyébe egy új parókiaépületet szerezve.

1974-ben lelkésszé szentelték Kassán. Rozsnyói lelkipásztorként – egy az illetékes járási hivatalból induló lehetőséggel élve, a nagyon szerény lelkészi megélhetést kiegészítve – egyedüliként vállalta a betléri Andrássy grófi kastély magyar, német, latin és szlovák nyelvű könyvtárának teljes feldolgozását; illetve emellett atlétikai edzőként is tevékenykedett Rozsnyó városában“ – sorolta a Rozsnyón végzett szolgálatait a püspökhelyettes.

Erdélyi Gézát 1985-ben a koszorús költő, Tompa Mihály hagyatékát és hamvait őrző Hanvára (illetve a hozzá tartozó Lénártfalvára, Csízbe és Runyába) hívták lelkésznek, ahol, mint mondta Rákos Loránt, a művészetekben is pallérozott kultúremberként a szolgálatban méltó utódjaként állt helyt a rímes költőnek. 1998-ban innen hívta meg aztán prédikátorának a Rimaszombati Református Egyházközség.

1996 és 2008 között, két cikluson keresztül állt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház élén. „Püspöki szolgálata alatt rendszerváltó lelkülettel fogott hozzá az egyházellenes és hitetlen hatalmi erők által évtizedek sokasága során szétzilált és kifosztott egyház újjáépítéséhez“ – a püspökhelyettes utalva a rendszerváltozás utáni államositott egyházi vagyon visszaigénylésére, amely templomokat, iskolaépületeket, földek visszaszerzését foglalta magába. „Hozzájárult az egyházi oktatás beindításához, a teológia alapításról eleve a keresztyén és nemzeti hang újbóli meghallásáról, az emberi lelkek leporolásáról“ – fogalmazott Rákos Loránt.

1992-től a prágai Károly Egyetem Protestáns Teológiai Kara gyakorlati teológiai tanszékének tanára. Az 1994. évi megalakulása óta a Calvin János Teológiai Akadémia – majd később ez beolvadva a Selye János Egyetembe Református Teológiai Karként – a gyakorlati teológiai tanszék vezetőjeként oktatja a jövendő felvidéki lelkészeket.

2001-től a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnöke. Egy ciklusban Rimaszombat Városának önkormányzati képviselőjeként is tevékenykedett. 2008-ban vonult nyugdíjba.

„A nyugalom évei alatt bölcs jelenlétével Gömörország fővárosát, Rimaszombatot tüntette ki – lakhelyként –, mindannyiunk nagyrabecsülésére. Művei és kitüntetéseinek nagyon hosszú sora átíveli az országhatárokat, és mintegy elől menő üstökös csóvájaként világítják be egész életútját, egyháztörténetünk eme szomorú sóhajunkkal átlengett, most lezáródó szakaszát. Egy valamit mindenképpen üzennek: életét, szolgálatát, emberségét mind egyházi, mind állami, mind művészi, összességében az emberi lelkek közösségében megbecsüléssel, szellemi ranggal övezték körbe“ – fogalmaztott Rákos Loránt Erdélyi Géza életútjának ismertetésében.

„Hitből és az örök értékek iránti hűségből épülő tartása még inkább növelte emberközeli jellemét. Életében és szolgálatában a rendületlen hitvallás, nemzetét féltő hazafiság, a családjáért érzett óvó szeretet, és szülőföldünkön a nemzeteink közti békességet szorgalmazó művelt diplomácia magasiskolájára mutatott példát.

„Az utolsó pillanatig tett, gondolkodott és alkotott“ – ezekkel a gondolatokkal zárta Erdélyi Géza emeritus püspök életpályájának ismertetését, melynek végén felidézte Tompa Mihály révén lejegyzett még hatalmasabb Szeretetbe vetett reménnyel, a boldog feltámadás elébe tekintve, Új Simeon lelkesedésével:

„Oh, akkor életem megújul! / Izmam gyors lesz, vérem meleg; / Kézen fognak, kik koszorúsan / S dalolva közben lejtenek; / Az életnek rozsdája: a gond, / Kor, kétség, bánat: egy se bánt! / E várt napon lelkem utószor / Cseng, villog fényes kard gyanánt”.

Ján Semjan püspökhelyettes a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szlovák nyelvű hívei nevében tartotta meg búcsúbeszédét, amelyben kifejtette, hogy nemcsak a család búcsúzik a szerettétől, hanem az egyház is a hosszú időt megélt szolgálattevőjétől.

„Megtiszteltetés volt a számomra, hogy együttműködhettem vele, mint fiatalabb kolléga. Akár akarjuk vagy sem, a halál, mint egy finálé, vég, befejezése annak, amit érzékelünk, s egyben visszatérit minket az élet értelmének a kérdéséhez. Mi az az élet, amely egy meghatározott időkeretben töltődik fel? Mi az élet azzal sok-sok szabálytalanságáva?“ – fogalmazta meg kérdéseit a püspökhelyettes, majd Pál apostolt idézte, aki az életet egy futáshoz hasonlította. Ugyanezt tesszük mi is, amikor az életről úgy beszélünk, mint egy hosszútávon való futásról.

„Maga a futás nem kezdődik csak úgy magától. Vagy valaki megadja hozzá az indulást. Pált a keresztyén életre Jézus szólította meg. Vagyis a kezdetén jött egy indíttatás a Megfeszített Krisztustól, amely el kezdett növekedni az ő további életében. Hasonlóan így történt az elhunyt testvér és szolgálattevő, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök esetében is. Jézus azt mondta, én vagyok a feltámadás és az élet. Ez a reménység vigasztaljon bennünket gyászunkban” – mondta Ján Semjan püspökhelyettes.

„Erdélyi Géza a kiteljesedő mustármag életében otthonra találtak a szülőföldjükön otthontalanságra ítélt magyarok. És mi is. A határok különböző oldalain“ – mondta bevezető gondolatainak elején Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, aki a néhai püspök életútja egyes szakaszainak ismertetésekor felidézte, hogy a betűvetést tanuló kisdiákként, aki mikor magyarul imádkozott, egy visszakézből kapott hatalmas pofonnal jutalmazták.

Majd ifjú prágai teológushallgatóként emlékezett rá, aki miközben európai tudást szívott magába egészen a több diplomás egyetemi tanárságig, összegyűjtötte a cseh fővárosba keveredett magyar honfitársait. Mint mondta, ő az az ifjú lelkipásztor, akivel 9 – 10 éves gyermekként először Hanván találkozhatott, miközben a tekintélyes felnőttek – Urbán Károly, az ő édesapja és az enyém – nagy, nehéz ügyeket tárgyaltak. Ő az egyházkormányzó püspök, akinek a lelkeken túl törődnie kellett a nyilvánosságra került ügynöklistákkal, küzdenie kellett a nemzetközi református testvérek egyházdiplomáciai képmutatásával, elcsaklizott egyházi kárpótlással, belső viszályokkal. De a Kárpát-medencei magyar keresztyén összetartozást naponta vitte imádságban Isten színe elé.

„Minden, amit tett, egy forrásból ered és egy irányba mutat. A forrás Krisztus és az irány ugyancsak ő. Csak éppen magyarul magyaroknak hirdette és vitte azt, ami az egész világnak szól, s minden embernek egyen egyenként: az evangéliumot“ – tette hozzá.

Majd úgy fogalmazott, hogy Erdélyi Géza egész élete bizonyságtételének üzenete: nincs más boldogság, mint a Krisztusban megtalált szabadítás és békesség. Ha ez ránk talál, akkor találunk rá életünk, elhívásunk, közösségünk céljára, ahogyan ő mondta: nemzeti küldetésünkre.

Balog Zoltán, aki barátként és szolgatársként búcsúzott, kihangsúlyozta: Hálaadás nélkül sem megy. Ezért jó, hogy itt vagyunk együtt: magyarok, szlovákok, németek, reformátusok, katolikusok, evangélikusok, Krisztuhívők. „Külön-külön s együtt van okunk a hálaadásra Erdélyi Géza testvérünkért. Hálát adunk azért, hogy átadta az életét a szolgálatra. Hálát adunk, hogy szerette a népét, az egyházát. Hogy szerette a feleségét, a gyermekeit, az unokáit, a családot. Szerette úgy általában az embereket. Szeretett minket. Isten szeretetéből merített. Hálát adunk, hogy ez a szeretet erősebb, mint a halál és így soha el nem fogy. A boldog feltámadás reménye alatt legyen áldott Erdélyi Géza emlékezete.

„Nehéz szívvel állunk itt Erdélyi Géza püspök ravatala mellett. Fáj. A személyes veszteség mindig fáj. Minél közelebb állt hozzánk valaki, annál jobban fáj. Erdélyi Géza püspök úr közel állt hozzánk. De itt másról is szó van“ – ezekkel a gondolatokkal kezdte búcsúbeszédét Orbán Viktor miniszterelnök, majd azzal folytatta, hogy az életünk biztonságához szükség van olyan emberekre, akikben és akiknek kiállásában mindig biztosak lehetünk akkor is, ha elsodorja a mellőlünk az élet, s akkor is, ha már régen váltottak szót egymással.

A miniszterelnök szerint Erdélyi Géza püspök úr ilyen ember volt, s mint mondta, ezért a veszteség mindannyiunké: a református egyházé, a felvidéki magyarságé és az egész magyar nemzeté.

Kiemelte, hogy nehéz időkben, a rendszerváltozás viharai közepette állt a felvidéki magyar reformátusok élére. Olyan időben kellett vezetnie, amikor a felvidéki magyarságnak újra meg kellett tanulnia felemelt fejjel járni a kommunista rendszer embertelen dekrétumai és az évtizedes elnémítás után. Amikor nemcsak templomokat és iskolákat, hanem öntudatot, önbecsülést, önbizalmat is vissza kellett szerezni, hogy egyszer megint úgy lehessen, ahogy régen volt.

„Azért dolgozott, hogy a felvidéki magyarok ismét otthonukra találjanak a szülőföldjükön, anyanyelvükön beszélhessenek, tanulhassanak, imádkozhassanak. Ma már jól látjuk, az ő munkája nélkül nem jöhetett volna létre az a talapzat sem, amelyre 2010 után építkeztünk“ – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki Erdélyi Gézát azok közé sorolta, akik a szorongattatásban mutatták meg nagyságukat, mert a próbák idején is megmaradt Isten és a magyarság szolgájának.

Hozzátette: „Abba a nagy láncolatba illeszthető, amelynek tagjai Bethlen Gábortól Ravasz Lászlóig mindig tudták: a hit dolga egyben a nemzet dolga is. Ahogyan a magyar alaptörvény is kinyilvánítja: Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.“

A miniszterelnök beszédében fegyelmezett erőként jellemezte Erdélyi Géza szelídségét. Olyannak, mint a sima tapintású bazalt. Feltörhetetlennek és rendíthetetlennek. Mint mondta, nem ismert megalkuvást. Ez a csendes acélos tartása tekintélyt parancsolt barátok és ellenfelek között egyaránt.

„Hálás vagyok a gondviselésnek, hogy azok közé tartozhatom, akik nemcsak az egyházszervező püspököt tesztelhették benne, hanem a tudós embert is. Levelezésben álltunk. Megosztotta velem gondolatait magyarságról, kereszténységről és Európáról. Egyetértettünk abban, hogy hamis tantétel, miszerint az Isten dolgai csak az egyházra, a világ dolgai pedig csak a politikára tartoznának.“

Mint mondta, a lelkipásztor, a lelki vezető, a püspök szelíden szól, s legyőzi önmagában az elbizonytalanodást lelki fegyverekkel. „Nekünk, a közélet ketrecharcosainak ez nem mindig adatik meg. Gyakran ellenszélben haladunk és viharban építkezünk. A szelídség nem mindig célravezető. Gyakorta keménységre, sőt, néha könyörtelenségre is szükségünk van, saját magunkkal szemben is. De tudnunk kell, hogy a magyarok jövője nem épülhet a politika kíméletlenségére” – fogalmazott a miniszterelnök.

Megemlítette, hogy 2005 tavaszán Magyarország állami kitüntetést adományozott Erdélyi Gézának, aminek nagyon örült. Átadására azonban, a sikertelen népszavazás után, december 5-e után került volna sor, ezért visszautasította. Amikor megkérdezte tőle, hogy miért tette, csak ennyit válaszolt: Hogyan néznék a hívek szemébe?

„Ebben az egy mondatban benne van egész élete. Nem a dicsőség. Nem a protokoll. Nem a politikai széljárás. Nem a pillanatnyi érdek, hanem egyetlen zsinórmérték: a hívek tekintete. A közösség bizalma, az Isten előtti egyenes megállás. A természetes, magától étetődő feltétlen hűség, amely nélkül nemzet nem maradhat meg:„Itt állok. Másként nem tehetek.“

Orbán Viktor megemlékező gondolatait a Szentírás egyik tanításával fejezte be, mely szerint az igaz ember életét nem zárja le a földi búcsú. „Az Úr előtt nincs elmúlás, csak hazatalálás. Fájdalommal engedjük el a püspök urat, de tudjuk, hogy aki életét Isten kezébe tette, azt az a kéz át is emeli az örök világosságba. A mai nap ezért nem veszteség, hanem beteljesedés. Mi is legyünk hozzá hasonlóan szelídek, hajlíthatatlanok és szelíden győzzünk, mint a szél. A püspök úr a jó harcot megharcolta. Futását elvégezte. Hitét megtartotta. Köszönjük a szolgálatot. Megtiszteltetés volt együtt harcolni veled. Nyugodj békében! Soli Deo Glória!“

A templomi, istentisztelettel egybekötött búcsúztató a Nemzeti Imádsággal és Géresi Róbert püspök áldásával zárul. Erdélyi Géza püspök koporsóját – szimbolikusan – a négy egyházmegyéből származó szolgatárs vitte ki.

Az ungi egyházmegyéből, ahol született és gyermekéveit töltötte, az abaúj-tornai egyházmegyéből, ahol több, mint húsz évet szolgált lelkipásztorként, a komáromi egyházmegyéből, ahol teológiai tanárként tevékenykedett, illetve ahol püspökként szolgált, valamit a gömöri egyházmegyéből, ahol lelkipásztorként és püspökként is szolgált, befejezve szolgálatát és életútját.

A gyászmenet, a tisztességet tevő lelkipásztorokkal az élen, elindult a sírkertbe, ahol a sírbahelyezés liturgiáját Géresi Róbert püspök végezte, majd végső nyugalomba helyezték a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egykori püspökét, Erdélyi Gézát.

Rimaszombat város történetének valaha volt egyik legnagyobb temetésén részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, de ott volt még Balogh Csaba, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete, Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja.

Gubik László, a Magyar Szövetség elnöke, Gyurcsik Iván volt varsói nagykövet, Szabó Tibor, a Határontúli Magyarok Hivatalának egykori elnöke, Balog Zoltán, Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Dénes István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese.

Német Zsolt országgyűlési képviselő, Veres Lajos, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának jogtanácsosa, Darko Turšic, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház képviseletében, Darko Tursic lelkész, missziói előadó és jogi tanácsos, Radovan Čikeš, a Szlovák Kulturális Minisztérium Egyházi és vallási közösségek főosztályvezetője és még sokan mások. A család mellett Erdélyi Gézát barátai, ismerősei, valamint több száz tisztelője kísérte el utolsó útjára.

Forrás: reformata.sk
Szöveg: Iski Ibolya
Kép: Szarvas László