Felkerültek a zöld szalagok

Felkerültek a zöld szalagok

A Tompa Mihály Református Gimnázium végzős növendékeinek 2014. november 22-én immár hagyományosan a rimaszombati református templomban ünnepi istentiszteleten tűzték fel a zöld szalagokat.

Ez alkalommal az iskola alapítójának és fenntartójának képviseletében Géresi Róbert püspökhelyettes, abaújszinai lelkipásztor hirdette Isten üzenetét. Imádsággal szolgáltak: a végzős növendékek nevében Bódi Krisztina, a szülők nevében Veres Ibolya, a végzős évfolyam osztályfőnökei nevében Főző Zsolt igazgatóhelyettes és az iskola vezető lelkésze Mikos Annamária.

Sebők Attila igazgató ünnepi beszédben szólt a huszonegy végzős diákokhoz.

Ezt követően, orgonaszó mellett, a két végzős évfolyam osztályfőnökei, a nyolcosztályos évfolyamnál Poór János volt- és Katarína Pivníková jelenlegi osztályfőnök, a négyosztályos évfolyamnál Főző Zsolt osztályfőnök, igazgatóhelyettes feltűzték a zöld szalagokat.

Az ünnepi istentiszteletet szalagavatós estély követett a helyi Művelődési Központ nagytermében.

Az ünnepi istentisztelet képei a BJK Foto kft. jóvoltából megtalálhatók galériánkban a 2014. év képei alatt.