Frontátvonulás

Frontátvonulás

Presbitériumunk döntése alapján egyházközségünk nyolc darab bérletet vásárolt a Miskolci Nemzeti Színház 2014/2015-ös évadára.

A vásárolt bérlet tízedik előadására – Frontátvonulás – pesti mese három felolvasóra és hangszerekre – csütörtökön 2015. május 21-én kerül sor. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és szeretné bérleteinket kihasználva megtekinteni az előadást, 10 € befizetésével jelentkezzen a lelkészi hivatalban. A részvételi díj magában foglalja a bérlet árának az adott előadásra eső részét és az útiköltséget.

Frontátvonulás – pesti mese három felolvasóra és hangszerekre
Időpont: csütörtök – 2015. május 21.
Rendező: RUSZNYÁK GÁBOR

SZEREPOSZTÁS

BRASSAI TÓTH JÁNOS
TÓTH ANDRÁS
ZOLTÁN ÁRON
Közreműködnek SZAKÁCS SÁRA – brácsa és LACZI SÁNDOR – cselló
HAJDUFI PÉTER – visual

AZ ELŐADÁSRÓL

A Frontátvonulás Cseh Tamás és Bereményi Géza ötödik nagylemeze. Az 1979-es kiadvány különlegessége a korábbi albumokhoz képest, hogy egy összefüggő történetet, Vízi Miklós és Ecsédi Tamás történetét meséli el.

„Ó, fiatalember, maga rokonszenves nekem, be ne tegye a lábát erre a pályaudvarra most, itt mindenki megbolondult valahogy. Nem hallgatta a híreket? Nem észlelt semmit a városban amúgy? – Mi van itt? Szerintem front van, front vagy mi, frontátvonulás. Ilyet, ilyet még nem láttam, pedig mindennap kijövök erre a pályaudvarra, fiatal barátom. Meg mondjam miért?”

Három fiatal színész műhelymunkájának eredménye 3Ds vetítéssel, és hangszerelt dalokkal.

Forrás: www.mnsz.eu