Az időbeosztásról tartott előadást menedzsereknek a híres szaktekintély.
Minden bevezetés nélkül kitett egy kancsót és egy kosarat a pulpitusra. A kosárban lévő kövekkel elkezdte megtölteni a kancsót. Mikor már több nem fért bele, megkérdezte a hallgatóságot:
– A korsó most tele van?
– Igen – hangzott az egyhangú válasz.
A tudós nem reagált erre a megállapításra, hanem apró sóderért nyúlt a kosárba és lassan beleszórta a korsóba a nagy kövek közé. Egy maroknyit, aztán még egyet. Majd megrázta a korsót, és még egy maroknyi sódert töltött bele. Ezután újra féltette a kérdést:
– Most tele van a korsó?
A legokosabbak a hallgatóságban kapiskálni kezdtek valamit, és óvatosan csak annyit mondtak:
– Valószínűleg nem.
Nagyon jó! – mondta a szakember, és egy nagy zacskó homokot vett elő a kosárból. Finom sugárban öntötte be a kövek és a sóder közé. Amikor színültig megtelt a korsó, újra feltette a kérdést:
– Most tele van a korsó?
– Nem! – kiáltották a hallgatói.
– Nagyon jó! – mondta a tudós, és mint várható volt, egy üveg vizet vett elő a kosárból, és csordulásig töltötte vele a korsót. Mikor elkészült a kísérlettel, tekintetét a hallgatóságra emelve ezt kérdezte:
Milyen nagy igazságra irányítja ez a kísérlet a figyelmünket?
Rövid gondolkodás után a legbátrabb menedzserek megpróbálkoztak egy válasszal:
– Azt példázza, hogy még sok feladatot vállalhatunk el akkor is, ha úgy érezzük, hogy időnket betábláztuk teljesen.
– Nem, egyáltalán nem! – kiáltott fel a tudós -, egyáltalán nem erről van szó. A nagy igazság, amire kísérletünk rávezet ez: aki elsőként nem a legnagyobb köveket helyezi el a korsóban, az később nem fogja tudni beletenni azokat!
Síri csend ülte meg a termet. A tudós folytatta:
– Melyek életünk valóban nagy kövei? Az egészség? A család? A barátok? Álmaink és kívánságaink teljesülése? – vagy egyszerűen azt tenni, amihez kedvünk van? Tanulni? Egy nemes célért küzdeni? Vagy valami egészen más?
Aztán még hozzátette:
– Ne feledjék, először a legnagyobb kövek helyét kell biztosítani az életünkben – különben elhibázzuk életünket! Ha a mellékes dolgokat helyezzük előtérbe, nem marad hely a lényeges számára. Először mindig fel kell tenni a kérdést: Mi az, ami igazán fontos?
Búcsúzóul ennyit mondott:
– Adjon Isten elég bölcsességet valamennyiünknek ahhoz, hogy a fontosat és a lényegtelent megkülönböztetni tudjuk!

„…mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.” Lk 12,23

Forrás: Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek, mindennapi és nem egészen mindennapi embereknek, Válogatta: Hézser Gábor, Kálvin Kiadó, 2010