IV. Henrik – királydráma két részben
Amint azt már jeleztük presbitériumunk döntése alapján egyházközségünk nyolc darab bérletet vásárolt a Miskolci Nemzeti Színház 2014/2015-ös évadára.
A vásárolt bérlet második előadására – IV. Henrik – királydráma két részben – pénteken 2014. november 7-én kerül sor. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és szeretné bérleteinket kihasználva megtekinteni az előadást, 10 € befizetésével jelentkezzen a lelkészi hivatalban. A részvételi díj magában foglalja a bérlet árának az adott előadásra eső részét és az útiköltséget.
IV. Henrik – királydráma két részben
Időpont: péntek – 2014. november 7.
Rendező: KISS CSABA Jászai-díjas, József Attila díjas
SZEREPOSZTÁS
IV. Henrik király : GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas
Herceg, a fia: RUSZNÁK ANDRÁS
John of Lancaster, a kisebbik fia : ZOLTÁN ÁRON e.h.
Westmoreland : ZAYZON ZSOLT
Worcester : FANDL FERENC
Northumberland : KINCSES KÁROLY
Harry Percy, más nevén Hővér, fia : SIMON ZOLTÁN
Owen Glendower, a walesi : HARSÁNYI ATTILA
Groom : PÁSZTOR PÁL
Yorki érsek : BŐSZE GYÖRGY
Sir John Falstaff : SZEGEDI DEZSŐ – Jászai-díjas
Poins : SALAT LEHEL
Pistol : ÓDOR KRISTÓF
Bardolph : CSERVENÁK VILMOS
Lady Percy, Hővér neje : SZABÓ IRÉN
Sürge asszony, kocsmárosné : SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
Lepedő Dolly : JANCSÓ DÓRA
Díszvendég : MOLNÁR ANNA
Díszlettervező: ZEKE EDIT Jászai-díjas
Jelmeztervező: BERZSENYI KRISZTINA
Dramaturg: GÓCZÁN JUDIT
Zene: MÁRKOS ALBERT
Fénytervező: VIDA ZOLTÁN
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: RADNAI ERIKA
AZ ELŐADÁSRÓL
Shakespeare legkülönlegesebb szerkezetű darabja, melyet eredetileg két egymást követő napon adtak elő. Egy apa tragédiája, akinek a fia a züllés útjára lépett: kurvák és stricik között él, akiktől a köztörvényes ügyek sem állnak messze. E banda vezére a világirodalom egyik legnagyobb bohóca, a parázna, garázda Falstaff. Az ország tragédiája, hogy ez az apa maga a király, a romlott fiú pedig az angol trónörökös. Ezt a pillanatot ragadja meg a király hatalmának gyengülését megérző főúri ellenzék, élén a gátlástalan, becsvágyó ifjú hadvezérrel, Henry Percyvel. Két antihős küzdelme ez. Míg a nagypolitikában zajlik az élet-halál harc, a nép iszik, mulat, és kisebb-nagyobb gazságokkal próbál életben maradni. A darab kérdése és végső tétje: ki fogja kivezetni a meghasonlott angol társadalmat ebből a helyzetből?
Forrás: www.mnsz.eu