Március idusa van – ismét! Ezen a napon is emlékeznek az emberek, ki-ki általa fontosnak vélt eseményekre. A régi rómaiakat ez a nap Caesar meggyilkolására emlékeztetné. A szlovákság az 1. Szlovák Köztársaság kikiáltására gondol vissza. Arra az államra, amely a németek után elsőként, még 1942-ben elkobozta zsidó polgárainak javait, s megfosztva személyi szabadságuktól, deportálta őket, fejpénzért Németországba. Van, aki szégyenkezik ezért, s olyan is van, aki büszkén emlékezik erre a rezsimre.

Az Úristen kegyelméből mi ettől felemelőbb eseményre gondolhatunk. Az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetére emlékezünk. Arra a napra, amikor beérett a vetés, melynek a reformkor országépítő lendülete ágyazott meg, s amelyet a márciusi ifjak teljesítettek be. A Tizek Társaságában az ötletgazda Petőfi, valamint Jókai és mások mellett a rimaszombati születésű Tompa Mihály és a rozsnyói Pákh Albert is tag volt. A „Fiatal Magyarország” képviselői ők, azok, akik – Petőfi fogalmazásában – „nem akarják a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni …” (Megjegyzem, történetüket a rimaszombati születésű Berecz Károly írta meg A régi fiatal Magyarország címen. Az a Berecz Károly, akinek Szabad hangok c. kötete 1848 után az első nyomtatott könyv volt hazánkban.)

Két emberről, két példáról szeretnék szólni a mai alkalommal, tekintettel a helyszínre, az Úr házára. Az egyikük Tompa Mihály, a másikuk Petőfi Sándor.

Tompa Mihály 1847 tavaszától bejei lelkész. Itt keresi fel őt Petőfi Sándor, s együtt látogatnak el a murányi várba. (Petőfi erről való emlékezése jelenti köztük a végső szakítást.)

Mint barátja, az összes költeményeit sajtó alá rendező Szász Károly (aki egyébként 1850/51-ben szintén Bejében élt, ahol házitanító volt, és a gömöri egyházmegyében tette le a papi vizsgát, majd 1903-ban dunamelléki püspökké választották) írja: „Az 1848-iki év tavasza itt találta őt. A villanyos légkör, mely Petőfi költészetét oly magas és erőteljes hangokra ihleté, nem volt az ő légköre. Ő a mély borongás, és a csöndes elmélkedés embere volt.” A gömöri nemzetőrök tábori papjaként vállal szolgálatot. „Humorral, melynek fenekén a keserűség ott volt, s csak felszínén csillogott a tréfa gyöngyözése, beszélt a győri insurgensek visszavonulásához hasonló hadviseletről gyakran. Dicső s meg ismét gyászos napok következtek azután. De Tompa lantja ritkán zendült. Az ő költészete nem viharmadár volt, mely az elemek csatájában, a villám szaladozásai s a fergeteg üvöltése közt találja jól magát, – neki csöndes enyhely kellett, mint az ereszi fecskének, vagy az erdő mély borongása, mint a csalogánynak.”

Szász Károly mentegeti barátját. Ma úgy látjuk, talán szükségtelenül. Az 1848/49-es forradalomnak és szabadságharcnak Petőfi Sándor „a” költője!

Tompa Mihály nem volt harcias alkat. Neki az Úr más feladatot rendelt, mégpedig azt, hogy szabadságharcunk véres elfojtása után Vörösmarty Mihály és mások mellett hangot adjon meggyötört népe fájdalmának. És ő hallgatott a Lélek súgására. Nincs talán magyar ember, aki ne ismerné a Madár fiaihoz, vagy a Gólyához c. verseket (vagy legalábbis a címüket).

„Biblia és lant” – vallotta Tompa Mihály. Papi ember volt. Az ügyvédi pályát hagyta el Pesten, hogy felvegye a palástot, s az Úr elhívott szolgájaként Bejében, Keleméren és Hanván hirdesse az Ő igéjét. Nem volt langyos. Hideg volt a bűnnel, az igazságtalansággal, az elnyomással szemben, s meleg a hitben, családszeretetben, barátságban, közösségépítésben.

Petőfi máshol kereste eszményeit. Olyan egyedülálló jelenség, olyan tünemény ő, aki mindenki mást elhomályosít! Miközben szabadságigényben, magyarságunk vállalásában teljesen azonosulni tudunk vele, olyannyira, hogy sokfelé szaggatott magyar népünk talán benne határozhatja meg egységes voltát, együvé tartozását, egyéb ideáit, jakobinus lelkesedését már nem tudjuk teljes egészében vállalni. Hívő ember volt, de – ha csak tehette – kerülte a tételes vallások képviselőit. Ugyan evangélikusként keresztelték meg és konfirmált is (maga Ján Kollár, a pánszlávizmus apostola készítette fel a konfirmációra a világszabadság majdani magyar apostolát), ő maga reformátusnak vallotta magát, mondván: „Nem akarom, hogy csak vallásom miatt is tótnak tartsanak.” Házasságot viszont a római katolikus liturgia szerint kötött. Ha valakire, őreá a legkevésbé érvényesíthető a Jelenések könyvének jól ismert helye: „Nem vagy se hideg, se meleg. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy és se hideg, se meleg, kivetlek szájamból.“ (Jel 3,14-21)

Mindketten, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnak eme – számunkra, gömöriek számára – két, jelképes alakja hívő ember volt, noha hitüket eltérő módon élték meg.

Példájuk is arra tanít bennünket, hogy ne legyünk langyosak! Ne legyünk megalkuvóak, a legkisebb dolgokban sem, mert azzal teret nyer a gonosz, és lerombolja, amit felépítünk.

B. Kovács István, elhangzott a rimaszombati református templomban, 2009. március 15-én
Forrás: Gömörország