Ovisok szolgálata templomunkban
Advent első vasárnapján a Gólyavár Református Óvoda növendékei és pedagógusai szolgáltak közöttünk. Szaniszló Judit igazgatóhelyettes a következő szavakkal köszöntötte a gyülekezetet:
„Kedves gyerekek, szülők és ünneplő gyülekezet!
Nagy szeretettel köszöntök mindenkit advent első vasárnapján a Gólyavár óvodásainak és alkalmazottainak nevében.
Advent idején különösen érezzük, hogy a szívünk lassan megnyílik a csendre, a békességre és az apró csodákra, amelyek körülvesznek bennünket.
Ma egy olyan igét szeretnék felolvasni, amely ehhez az időszakhoz illik és szépen kíséri adventi készületünket:
„A reménység Istene töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel.” (Róma 15,13)
Ez az ige arra emlékeztet bennünket, hogy legyen a szívünkben öröm, az otthonainkban békesség és mindenkiben ott éljen a reménység.
Kívánom, hogy az adventi időszak töltsön el bennünket melegséggel, közelséggel egymáshoz és Istenhez. Isten szeretete olyan, mint egy meleg fény, amely körülvesz bennünket és amelyet tovább adhatunk egymásnak egy kedves szóval, egy öleléssel, egy mosollyal. A gyerekek között nap mint nap megtapasztaljuk, mennyi szeretet és mosoly fér el egy apró gesztusban. Legyen áldott a várakozásunk, és ragyogja be szívünket a fény, mert ezek a kis fények mutatják meg igazán, milyen nagy csodára készülünk.
Ez alkalomból a Gólyavár óvodásai dicsőítő dalokat énekelnek.
Nevükben és az óvoda alkalmazottainak nevében kívánok mindenkinek áldott adventet!”
Az adventi alkalmunk képei megtekinthetőek a galériánkban.
