Az elmúlt hétvégén (2014. április 24-26.) gyülekezetünkből két konfirmandus és két lelkipásztor vett részt az egyházmegyénk szervezésében Borzován megtartott, KONFI- elnevezésű táborban. A tábor témája a „Cserebogár” volt, utalva a híressé vált szállóigére: „miből lesz a cserebogár”? Hol vagyunk most, lassan két év káté tanulása után; hogyan képzeljük el önmagunkat a jövőben… E majdcsak 3 nap, többek között kiváló lehetőséget nyújtott konfirmandusainknak, hogy elgondolkodjanak azon is, hogy Jézus Krisztus mellett,…folytatás…
Mi, rimaszombati reformátusok minden év, húsvét utáni vasárnapján, megemlékezünk arról a kicsivel több, mint egy évtizedről a 18. században, amikor Rimaszombatban tiltva volt a református vallás gyakorlása. Megemlékezésünk 2010 óta, a gyakorlatban abban valósul meg, hogy mint annakidején őseink, mi is ezen az „emlékvasárnapon” azon gyülekezetek egyikébe megyünk istentiszteletre, ahol annakidején is szeretettel (be)fogadták eleinket. Idén, 2014. április 27-én, Alsópokorágyon voltunk. A lélekszámban kicsiny alsópokorágyi gyülekezet, ugyanúgy, mint annakidején, most…folytatás…
„A Biblia mindenkié!” A Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó ezzel a jelmondattal kezdte meg népszerűsíteni a most megjelenő revideált új fordítású Bibliát. A reformációban éppen az anyanyelvre lefordított Szentírás segítségével érték el azt, hogy Isten szava nem csupán a kiválasztott kevesek olvasmánya lehetett, hanem minden olvasni tudó ember előtt feltárhatta kincseit. A főként protestáns egyházak által használt Biblia először 1975-ben jelent meg, lezárva egy közel 30 éves időszakot, amelynek…folytatás…
A Rimaszombati Református Egyházközség presbitériuma 2010-ben jóváhagyta, hogy megemlékezve arra a 13 esztendőre (1771–1784) amíg Rimaszombatban tiltva volt a református vallás gyakorlása, az egyházközség tagjai minden év húsvétot követő vasárnapján közösen Jánosiban, Alsópokorágyon vagy Zeherjén vesznek részt istentiszteleten. Gyülekezetünk ebben az évben a húsvétot követő vasárnapon (2014. április 27-én) az Alsópokorágyi Református Egyházközségben vesz részt istentiszteleten. A rendhagyó istentisztelet 10.30 órakor kezdődik. Kérjük testvéreinket, hogy tíz órakor gyülekezzünk a Fő…folytatás…
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!” Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a…folytatás…
Hazug hírt ne terjessz! (2Móz 23,1a) Sokféleképpen meg tudjuk magyarázni azt, amikor nem vagyunk őszinték. Ismerjük a kegyes hazugságot, amikor valakit azzal óvnak meg mások valamilyen fájdalomtól, hogy elhallgatják előle a rossz hírt, nehogy nagyon elkeseredjen miatta. Aztán, az ember tudatlanságában, vagy félinformációk miatt is képes félrevezetni másokat, mondván – Nem tudtam, hogy hogy is van pontosan. De az ember különböző szituációk miatt is feljogosítva érezheti magát arra, hogy ne…folytatás…
Hétfő, 2014. április 14. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Kedd, 2014. április 15. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Szerda, 2014. április 16. – 10.00 óra – délelőtti istentisztelet – templom – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Csütörtök, 2014. április 17. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Nagypéntek, 2014. április 18. – 10.00 óra – délelőtti istentisztelet…folytatás…
Egyházmegyénk szervezésében idén is megrendezésre került a bibliaismereti verseny. A verseny időpontja 2014. április 12., és helyszíne most is Gömörhorka volt. A témaként Dániel könyvének első hat fejezete lett kiírva. Gyülekezetünkből több kategóriában is indult csapat. A verseny kiírásától kezdve, folyamatosan és rendszeresen készültek versenyzőink a megmérettetésre. Istenünk megáldotta szorgalmukat. A tudás, a kitartás a hűség, idén minden csapatunknak aranyat jelentett. Soli Deo Gloria! Versenyzőink 2014-ben: 1. kategória: Czeglédy Levente; Kovács…folytatás…
Egyházközségünkből is készülünk a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozójának központi rendezvényére a Református Egység Fesztiválra, amely 2014. május 24-én kerül megrendezésre Debrecenben. A 2014-es magyar reformátusok világtalálkozó vezérigéje: „Legyenek láthatóvá tetteid!” (Zsolt 90,16). A Kárpát-medencei református egyházak együttműködését és szövetségét megerősítő és a Magyar Református Egyház létrejöttét kimondó alkotmányozó zsinat ötéves évfordulóján a Református Egység Fesztivál ismét Debrecenben népesíti be a Nagytemplom és a református kollégium környékét, közös ünneplésre hívva Kárpát-medence…folytatás…
HÓNAP ÉNEKE
VIDEÓK












