Adventi gondolatok címmel a Kárpát-medence református rádiói közös adventi műsort készítettek. Advent első vasárnapjától karácsonyig minden nap a Sola Rádió honlapján http://refradio.eu/radio/sola/ adventi gondolatok hallgathatók és olvashatók felvidéki, erdélyi, királyhágómelléki, kárpátaljai és magyarországi lelkipásztoroktól és gyülekezeti tagoktól. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház részéről Fazekas László püspök, Géresi Róbert püspökhelyettes, szinai lelkipásztor, Dobai Sándor, a komáromi egyházmegye esperese, dunamocsi lelkipásztor, Somogyi Alfréd apácaszakállasi és Szopó Ferenc bodrogszentesi lelkipásztorok osztják meg adventi…folytatás…
Novemberben Bartolényné született Molnár Rószika 82 éves nőtestvérünket temettük el. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.”
Ha szereti a gospel éneket, akkor már most jegyezze be a naptárába, hogy 2012. december 5-én az elóKONCERT szervezésében karácsonyi európai turnéjuk alkalmával templomunkban is fellép a The Golden Voices of Gospel (A gospel arany hangjai) kórus, akik egyenesen New York híres Harlem negyedéből érkeznek hozzánk. Helyszín: Rimaszombati Református Egyházközség temploma (Rimaszombat, Fő tér) Időpont: 2012. december 5., 19.00 óra Jegyek elővételben a Tompa Mihály Könyvesboltban és a Ticketportal…folytatás…
Ezzel a címmel 2012. december 7–9-én evangelizációra kerül sor a Tornaljai Református Egyházközségben.
Vén Árpád erdélyi költő az alábbi versét szavalta vasárnap templomunkban. Üzenet Azt üzeni Háromszék vármegye össz lakója – a népe, Hogy minden magyar testvérnek legyen boldog a további élte. Ha két nemzet egyetért, úgy leszünk igazán testvérek, Ahol minden ember csupa szív és lélek. Üzeni községünknek az öt kimagasló tornya, Hogy a Székelyföld közepén van a legszebb hely: Torja. Ahol minden embernek nyitva van a szerető szíve, Gyertek ide mind,…folytatás…
Szürke hajnal ébreszt. Miközben lustán és kelletlenül kibújok meleg paplanom alól, minden porcikámat kedvetlenség és egyhangú közöny járja át.
Egy kisfilm (tutorial) azoknak, akik szeretnének bekapcsolódni a Nyilas Misi karácsonya ajándékgyűjtésbe.
A Nyilas Misi ajándékcsomag gyűjtés által ebben az évben is szeretnénk örömet szerezni gyermeknek, felnőttnek, egészségesnek és egészségében akadályozottnak.
HÓNAP ÉNEKE
VIDEÓK












