A rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus szeretettel hív és vár minden érdeklődőt, zenebarátot, dalostársat arra az ünnepi hangversenyre, amelyet a kórus fennállásának 5. évfordulója alkalmából tartanak 2012. június 23-án, szombaton, 18.30 órai kezdettel Rimaszombatban a római katolikus templomban. A műsorban közreműködnek: Čarnoky Éva, Lévay Marek Adrienn és a Művészeti Alapiskola növendékei.
A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a budapesti Szépírók Társasága tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház következő rendezvényére 2012. június 21-én (csütörtökön) 18.00 órakor a Három Rózsa Kávéházba (Fő tér) Ismerkedés az ősök földjével című irodalmi estre. Vendégünk: Ferdinandy György, József Attila-díjas író, aki máig kétlaki életet él, s ingázik Budapest és Miami között, de hosszú éveket élt Franciaországban és Puerto Ricóban is. Viszont még soha nem járt…folytatás…
Előző bejegyzésünkben a kerékpár, közismertebb nevén bicikli, vagy bringa főbb alkotó elemeiről volt szó, és azok fontosságáról. Ahogy a bejegyzés végén ígértem, ma a beállításokkal fogunk foglalkozni. Rengeteg dolgot lehet megváltoztatni, személyre szabni egy kerékpáron, ezek közül most hármat veszünk sorra, a kormány, a nyereg, és a váltó beállítását. E három minden túlzás nélkül végtelen beállítási lehetőséget ad. Kezdjük a nyereggel. Van egyszer a nyereg magassága. Ez egyszerűnek tűnik, annyira…folytatás…
Egy jó túrához elsősorban jó bringára van szükség. Ez alatt nem feltétlenül a méregdrága, nagy és ismert márkák felirataival ellátott, karbonvázas 40 sebességes csodákat (vagy szörnyeket) értem. Egy bringa akkor jó, ha annak érzed. Mire van hát szükség? Guruljon könnyen, fékezzen jól. A problémák nagy részét meg lehet oldani, ha a gurulás és a fékezés rendben van. Mi kell ahhoz, hogy a bringám jól guruljon? Először is jó gumi, ami…folytatás…
Amint azt már régebben jeleztük, gyülekezeti kirándulást szerveztünk Szentendrére és Gödöllőre. A nagy érdeklődés miatt két buszt kellett rendelnünk. 2012. június 9-én reggel 6.00 órakor indulunk az Arany Bika Szálló parkolójából. Szentendrére érkezve minden résztvevő Sétajegyet kap, amely feljogosítja őt három múzeum meglátogatására. Igazán van miből válogatni: Kovács Margit Kerámia Múzeum, Vajda Lajos Emlékmúzeum, Barcsay Jenő Festőművész Múzeuma, Ámos Imre -Anna Margit Gyűjtemény, Kmetty Múzeum. A közös ebédet követően, amely…folytatás…
Tamás Aladárné Szűcs Ilona a napokban ünnepelte századik születésnapját. A rimaszombati Ilonka néniről akkor kezdtek megjelenni a híradások, amikor nemrégiben megfosztották szlovák állampolgárságától. 2006-ban életművéért még megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét. „A boldog élet titka a szeretet” – nyilatkozta a születésnapját megelőző napokban Tamás Aladárné Szűcs Ilona, aki boldogan tekint vissza mind a száz esztendejére. Ilonka néni, mint mondja, egész életében Isten ajándékaként tekintett az örömre és a bánatra…folytatás…
Május folyamán Miko Dominik, Farkas Barnabás gyermekek, Vincze Réka fiatal és Varga Henriett felnőtt részesült a keresztség sákramentumában.
Májusban özv. Dudás Lászlóné született Imrecze Júlia (Mezötelkes) 84 éves és özv. Kminiak Istvánné született Pál Lenke 83 éves nőtestvéreinket temettük el. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az…folytatás…
Az idén egyházközségünk is bekapcsolódik a „templomok éjszakája” című rendezvénybe. 2012. június 1-jén a rimaszombati református templom ajtaja 18.00 órától 24.00 óráig kitárul az érdeklődők előtt. Mivel várjuk az idelátogatókat? 18.00 Gyülekezés, ráhangolódás a templomi hangulatra 18.30 Rimaszombati Quartett koncertje 19.00 Irodalmi összeállítás (A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjainak szavalatai) 19.30 Ujjongj az Úrnak… (Arany Nikolett és Mikos Tamás) 20.00 Életképek – vetítés 20.30 És megszólalnak a kövek (Lukács Zoltán és…folytatás…
HÓNAP ÉNEKE
VIDEÓK












