Két év kényszer-kihagyás után, augusztus utolsó napjaiban ismét Prágába utaztunk a 2023-ban konfirmálni készülő fiataljainkkal, hogy a vlothoi testvérgyülekezetünk konfirmandusaival közösen hallgassuk és éljük meg az Ige üzenetét, lényegét. Elcsendesedésünk témája a Lélek gyümölcse volt: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22–23) A tanításokat és elmélyítéseket a rimaszombati és a vlothoi lelkipásztorok felváltva irányították, míg a fiatalok példás együttműködésről tettek tanubizonyságot. A…folytatás…
Egyházközségünk Presbitériuma örömmel szerzett tudomást a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület azon szándékáról, hogy a Szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban, a nemzet nagyjai sorában, Petőfi Sándor és Arany János szobra közötti szabad falfelületen, Tompa Mihály donorművét tervezi elhelyezni. Egyházközségünk úgy döntött, hogy a javaslattal és a megküldött tervezettel egyetértve, saját forrásból 1000 € összeggel szeretne hozzájárulni a dombormű elkészítéséhez, valamint a gyülekezetünkben is közadakozást hirdet erre a célra. Amennyiben szeretne hozzájárulni e…folytatás…
Többéves kényszerszünet után gyülekezetünk küldöttsége idén újra Vlothóba látogatott. A németországi testvérgyülekezetünk meghívására öten húztunk „hétmérföldes csizmát” a lábunkra, és rövid fohász elmondását követően indultunk el rég nem látott testvéreink látogatására. A több mint húszéves testvérgyülekezeti kapcsolatunk ideje alatt mindkét gyülekezetben sok minden megváltozott, mindezek ellenére változatlan szeretettel fogadtak minket. Nyelvi és kulturális különbségeket áthidalva, szeretetben összeforva, töltöttük együtt ezt a néhány programokban gazdag napot. Napi elcsendesedéseket követően volt kastélylátogatás,…folytatás…
Évek óta hagyományosan július első teljes hetében szervezzük gyülekezetünk napközis táborát. Hálás a szívünk, hogy Urunk segítségével idén is áldott hetet tölthettünk gyermekeinkkel. A 2022-es tábori program ötletgazdái a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lelkipásztorai, a KOEN alapítvány felvidéki önkéntes munkatársai voltak, és a RENDEZŐ címet adták neki. A hét központi bibliai alapja Jákób ősatya életének a története volt. Ez élettörténeten keresztül a mai korban is felmerülő krízishelyzetekkel is foglalkoztunk, valamint…folytatás…
Rimaszombati Református Egyházközségünk tulajdonában levő Fő tér 47/28-as szám alatt található ingatlan Fő térre nyíló üzlethelyiségei megüresedtek, és kiadóvá váltak. Az egykor gyógyszertárként majd hosszú időn át kalap- és ruhaüzletként üzemelő helyiségekre hosszútávra olyan bérlőt keresünk, melynek tevékenysége nem ellentétes keresztyén értékrendünkkel, és nem zavarná a lelkészlak nyugalmát. Érdeklődni és az üzlethelyiségek megtekintéséről időpontot egyeztetni a rirek@rirek.sk e-mail címen, vagy a 0905-541176-os telefonszámon lehet.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya 2022. július 13–17. napokban AVIZÓ néven egyházzenei tanfolyamot szervez a Tompa Mihály Református Gimnázium épületében. Míg a délutáni foglalkozásokat azok részére kerül megtartásra, akik regisztráltak a tanfolyamra, tanfolyam délelőtti előadásai és az esti közös éneklései nyilvánosak, regisztráció nélkül is látogathatók. A szervezők nagy szeretettel várják elsősorban a környékről, de természetesen távolabbról is a kedves érdeklődőket! A délelőtti előadások csütörtöktől szombatig 9:30 órától 12:00…folytatás…
Hétfő, 2022. május 30. – 7.40 óra – hétkezdő istentisztelet – templom Kedd, 2022. május 31. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Szerda, 2022. június 1. – 10.00 óra – délelőtti istentisztelet – gyülekezeti terem Csütörtök, 2022. június 2. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Péntek, 2022. június 3. – 9.00 óra – napkezdő áhítat – Csillagház Pünkösdvasárnap, 2022. június 5. – 10.00 óra…folytatás…
2022. május 7-én Rimaszombatban került sor arra az emlékkonferenciára, amely a 2001. október 19-én, Mádl Ferenc Magyarország és Schuster Rudolf Szlovákia akkori köztársasági elnökének Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház korábbi püspökével a rimaszombati református parókián történt találkozójának kívánt emléket állítani. A három nagy hatású vezető találkozása történelmi lépésként számon tartott megegyezéssel zárult a felvidéki magyar református lelkészképzés és – ennek folyományaként – a Selye János Egyetem létrehívásának előmozdítása…folytatás…
A rimaszombati Református Oktatási Központba 2022. szeptember 1-i belépéssel keresztyén értékeket valló, munkavégzésükben igényes pedagógus munkatársakat keresünk a következő munkakörökbe: – magyar nyelv és irodalom – angol nyelv szakos tanár, – alsó tagozatos tanító, – óvodapedagógus, – nevelő iskolai klubban. Feltételek: – az egyes munkaköröknek megfelelő szakirányú végzettség, – büntetlen előélet, – egészségügyi alkalmasság, – a magyar és szlovák nyelv ismerete. Jelentkezni szakmai életrajz, motivációs levél és az iskolai végzettséget…folytatás…