“József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott.” (Mt 27,59-60) Furcsa élmény lehetett Arimátiai Józsefnek ezt a sírt használni, hiszen a saját temetésére vásárolta meg. Most mégsem ő kerül ide halottként. Dehát az élet kiszámíthatatlan helyzeteket produkál. A kivégzettek holttestét általában kinnhagyták a vadállatoknak. Az pedig mégsem járja, hogy a Mester testét kutyák és keselyűk marcangolják szét… Tényleg szerethette Jézust, ha…folytatás…
A Rimaszombati Református Egyházközség presbitériuma 2010-ben jóváhagyta, hogy megemlékezve arra a 13 esztendőre (1771–1784) amíg Rimaszombatban tiltva volt a református vallás gyakorlása, az egyházközség tagjai minden év húsvétot követő vasárnapján közösen Jánosiban, Alsópokorágyon vagy Zeherjén vesznek részt istentiszteleten. Az elmúlt két évben Jánosiba és Alsópokorágyra látogattunk. Ez évben a húsvétot követő vasárnapon (2012. április 15-én) a Zeherjei Református Egyházközségben vennénk részt istentiszteleten. A rendhagyó istentisztelet 10.30 órakor kezdődik. Kérjük testvéreinket,…folytatás…
Hétfő, 2012. április 2. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Kedd, 2012. április 3. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Szerda, 2012. április 4. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Csütörtök, 2012. április 5. – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti terem Nagypéntek, 2012. április 6. – 10.00 óra – délelőtti istentisztelet – templom – 17.00 óra – bűnbánati istentisztelet – gyülekezeti…folytatás…
Amint azt már honlapunkon is jeleztük egyházközségünk presbitériuma 2012. június 9-re egynapos gyülekezeti kirándulást szervez Gödöllőre és Szentendrére. Részvételi díj 13,- € (15 éven alul 10,- €). Jelentkezni a részvételi díj befizetésével a Református Lelkészi Hivatalban lehet. A részvételi díj magában foglalja az útiköltséget, a gödöllői Grassalkovics-kastélymúzeum és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) belépőjegyeit, valamint a közös ebéd költségét. Gödöllőn a Kastélymúzeumon kívül önállóan megtekinthető a Barokk színház, a…folytatás…
Figyelem! A cikkben eddig rossz dátum szerepelt, ez most került kijavításra. (2012.3.27) Hidakat lehet építeni fából, vasból, kőből, és az elmúlt években kiderült, hogy lehet szeretetből is. A Szeretethíd önkéntes programba tavaly 10.000-en kapcsolódtak be. Volt sütiosztás, ingyenölelés, beteglátogatás, játszótérrendezés, szemétszedés, virágültetés, parkrendezés, műsor idősek otthonában, temetőrendezés – és még hosszan sorolhatnánk. Idén gyülekezetünk is bekapcsolódik a nagy építkezésbe, amelyre május 18-19-én kerül sor, további információk hamarosan, ugyanitt a honlapunkon,…folytatás…
Ünneplő és emlékező közösség! Évről-évre összegyűlünk itt Rimaszombatban, Petőfi és Tompa szobrának árnyékában, hogy megemlékezzünk a dicső napról, 1848. március 15-ről, és az egykori eseményeket felidézve megerősítsük, kisebbségi sorsunkban megerőtlenedett önértékelésünket. Némelyek bátran és büszkén, szinte kihívóan, megint mások félve, bizonytalanul vagy tűnődve azon, hogy meddig, de kitűzzük a Kokárdát, sorsközösséget vállalva a Kárpát-medence más részén emlékezőkkel. Felidézzük nemzetünk diadalmas napjának emlékét. De közben, kimondva vagy kimondatlanul ott van szívünkben…folytatás…
Lukács 9,12-26 „Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.” Máté 16,24 Kereszt Visszük…Mindenki mást, mindenki másként, de – a magáét. Az átháríthatatlant, a megközelíthetetlent, az el-nem-dobhatót. Súlya alatt roskad a váll, süpped a föld, mélyül az ösvény. Nem szállhatunk, ahogy a léggömb, nem sodorhat tova a szél, földhöz kötöz, sorshoz kötöz, terhével óv, terhével áld meg. MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUS! Mi…folytatás…
Március idusa van – ismét! Ezen a napon is emlékeznek az emberek, ki-ki általa fontosnak vélt eseményekre. A régi rómaiakat ez a nap Caesar meggyilkolására emlékeztetné. A szlovákság az 1. Szlovák Köztársaság kikiáltására gondol vissza. Arra az államra, amely a németek után elsőként, még 1942-ben elkobozta zsidó polgárainak javait, s megfosztva személyi szabadságuktól, deportálta őket, fejpénzért Németországba. Van, aki szégyenkezik ezért, s olyan is van, aki büszkén emlékezik erre a…folytatás…
2012. március 15-én, 11.00 órakor templomunkban istentiszteletre kerül sor, a Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai részvételével. 16.30 órakor koszorúzással egybekötött megemlékezés lesz Rimaszombatban a Tompa-téren. Ezt követően 17:00 órától kerül sor az Ismerős Arcok együttes koncertjére a Városi Művelődési Központ színháztermében. A belépőjegy ára: 5 € diákoknak és nyugdíjasoknak, 7 € felnőtteknek. A jegyek elővételben kaphatók a Tompa Mihály Könyvesboltban, a Tompa Mihály Alapiskolában és a Városi Művelődési Központban. Mindenkit…folytatás…