Gyülekezeti kirándulásra megyünk

Gyülekezeti kirándulásra megyünk

Egyházközségünk presbitériuma 2012. évi februári rendes ülésén úgy döntött, hogy 2012. június 9-re egynapos gyülekezeti kirándulást szervez Gödöllőre és Szentendrére. Előzetesen két látnivalót szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani: a gödöllői Grassalkovics-kastélyt, amely 1867-ben koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és I. Ferenc használatába, valamint a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot (skanzent), ahol a gömöri népi építészet és hagyományos népi életmód is megtekinthető. Jelentkezni március 15-e után lehet majd a lelkészi hivatalban. A…folytatás…

Böjti lelkészértekezlet Rimaszombatban

Böjti lelkészértekezlet Rimaszombatban

Február 20-án, hétfőn gyülekezetünk imatermében tartottak lelkészértekezletet a Gömöri Református Egyházmegye lelkészei. Nagy Ákos Róbert üdvözlő szavai után Orémus György nyugalmazott balogiványi lelkipásztor előadása hangzott el, melynek témája a  böjt volt. A 17.00 órakor kezdődő bűnbánati istentiszteletet követően Bihari László Richárd jánosi lelkipásztor meghívására otthonában, megterített asztalnál folytatódtak kötetlenül a beszélgetések.

Ismered-e elődeinket? – megfejtés

Ismered-e elődeinket? – megfejtés

Egyházközségünk elnöksége „Ismered-e elődeinket” címmel január közepén versenyt hirdetett. Azonosítani kellett egy 1956 januárjában készült képen látható presbitérium tagjait. A kezdeményezés eredményes volt, hiszen a képen található huszonöt személyből huszonkettőt sikerült azonosítani. Alsó sor balról jobbra: Siku Mihály, Báthori Andor, Dobos Béla lelkipásztor, Szűcs, Varga Imre püspök, Eszenyi Gyula, Vályi István, azonosítatlan, Kovács Gyula és Szabó József. Felső sor balról jobbra: Csordás János, Dobránszky J., Vári, Kálosi György, Bíró, Kovács…folytatás…

Egyházlátogatás

Egyházlátogatás

Gyülekezetünkben idén 2012. február 22-én (szerdán) kerül sor az egyházlátogatásra. A Gömöri Református Egyházmegye nevében Fazekas Ágnes tornaljai lelkipásztor és Gál László simonyi beosztott lelkész érkeznek egyházközségünkben. A templomban 17.00 órától kezdődik az istentisztelet, azt követően presbiteri ülést tartunk a gyülekezeti teremben.

Valentin napra

Valentin napra

A gömöri egyházmegyében kéthavonta megrendezésre kerülő konfi+1 ifjúsági napról van szó, amiről három résztvevő beszámolója következik: A legutóbbi konfi+ 2012. február 11-én, Serkében zajlott. Az összejövetel témája a közeledő Valentin-naphoz kapcsolódóan az volt, hogy milyen az igazi férfi/nő.  A témát dalokkal, beszélgetésekkel és játékokkal tették színesebbé. A találkozóra sokan eljöttek, de a hangulat mégis családias maradt. Nekem nagyon tetszett a konfi+. A emberek közvetlenek voltak, jókat nevettünk. Az ember lelke feltöltődik tőle. A legközelebbi találkozó 2012. április 14-én…folytatás…

Szószékcsere

Szószékcsere

„Elcseréljük sokat megélt, de azért megkímélt patinás szószékünket három kisebb méretű, de jó állapotban lévő szószékre. Pulpitusok nem érdekelnek. Jelige: eléggé sürgős.” Akár ez, vagy ehhez hasonló hirdetés is megjelenhetne a fenti címmel. Mielőtt bárki is felháborodna, tisztázzuk, hogy eszünkben sincs elcserélni megszokott szószékünket. Nem erről van szó. Gyülekezetünkben lassan két éve vezettük be, hogy minden páros hónap első vasárnapján (ha ez nem ütközik valamilyen akadályba) vendég-igehirdetőt kérünk fel szolgálatra….folytatás…

Találkozások Istennel

Találkozások Istennel

Kedd van. A toronyóra csengő-bongó dallammal jelzi, hogy mindjárt öt óra lesz. A város viszonylag csendes. Az üzletek becsuktak, a házak tetején már ott kúszik a sötétség, hideg van. Nem sok ember járkál az utcákon. A református lelkészi hivatal felé vezető lépcső mégis léptek zajától hangos. Az az öreg, kopott falépcső recsegve-ropogva adja a világ tudtára, hogy itt bizony valami készül. Szinte zenévé olvad össze a léptek ritmusa: lassú kimért…folytatás…

Időbeosztás

Időbeosztás

Az időbeosztásról tartott előadást menedzsereknek a híres szaktekintély. Minden bevezetés nélkül kitett egy kancsót és egy kosarat a pulpitusra. A kosárban lévő kövekkel elkezdte megtölteni a kancsót. Mikor már több nem fért bele, megkérdezte a hallgatóságot: – A korsó most tele van? – Igen – hangzott az egyhangú válasz. A tudós nem reagált erre a megállapításra, hanem apró sóderért nyúlt a kosárba és lassan beleszórta a korsóba a nagy kövek…folytatás…

A pillangó

A pillangó

„Az Élet hatodik napján, miután a Teremtő elhatározta, hogy Embert alkot a föld porából, megjelent az Édenben a Gonosz. Jöttére megdermedt és elcsendesült a kert. A szellő abbahagyta játékát a fák levelei közt, a Harangvirág csengése elhalt, a Teknőc páncélja védelmébe húzódott, s még a Nap is tompábban szórta sugarait a földre. Ám a Teremtőt aznap igen lekötötte a munkája, mert az Embert szánta legtökéletesebb alkotásnak, így nem törődhetett a…folytatás…