Prágai szüret
Két év kényszer-kihagyás után, augusztus utolsó napjaiban ismét Prágába utaztunk a 2023-ban konfirmálni készülő fiataljainkkal, hogy a vlothoi testvérgyülekezetünk konfirmandusaival közösen hallgassuk és éljük meg az Ige üzenetét, lényegét.
Elcsendesedésünk témája a Lélek gyümölcse volt: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22–23)
A tanításokat és elmélyítéseket a rimaszombati és a vlothoi lelkipásztorok felváltva irányították, míg a fiatalok példás együttműködésről tettek tanubizonyságot.
A két ország két csapata a nyelvi különbözőség ellenére is hamar közös nevezőre jutott, keresték egymás társaságát, beszélgettek. Még a fiatalos csínytevésekben is egy hullámhosszon voltak.
A lelki eledel mellett igyekeztünk megmutatni a Cseh főváros történelmi kincseit, a nagyváros kulisszái mögé is bepillantottunk, illetve a láthatatlan kiállításon a testi fogyatékossággal élők világa felé érzékenyítettük a fiatalokat.
A jó hangulatú találkozó feltöltődést jelentett fiatalnak és idősebbnek egyaránt!
Hálásak vagyunk gyülekezetünk támogatásáért, a szülők bizalmáért, a biztonságos utaztatásért, a testvéri szeretetért és mindazért a megtapasztalt az áldásért, ami onnan felülről, féltőn szerető Urunktól szállt mindnyájunkra!
Soli Deo Glória!