Kedd van. A toronyóra csengő-bongó dallammal jelzi, hogy mindjárt öt óra lesz. A város viszonylag csendes. Az üzletek becsuktak, a házak tetején már ott kúszik a sötétség, hideg van. Nem sok ember járkál az utcákon. A református lelkészi hivatal felé vezető lépcső mégis léptek zajától hangos. Az az öreg, kopott falépcső recsegve-ropogva adja a világ tudtára, hogy itt bizony valami készül. Szinte zenévé olvad össze a léptek ritmusa: lassú kimért koppanások, majd hirtelen felszökkenő gyors ütemek, egy kis csend, aztán újra elölről. Végül fő dallamként jelennek meg a hangok, a kedves szavak, a nevetés. Csupa ismerős arc, mosoly, kézfogás, terített asztal, forró tea, sütemény. Eme sok finomság mellett a főmenü mégis a lelki táplálék.

Olyan hely ez, ahová nemcsak a találkozni vágyás, a jó beszélgetések vagy a meleg vonzza az embereket. Ez az a hely, ahol kérdésekre kaphatsz választ, de magad is elmondhatod tapasztalataidat. Így lehetséges, hogy egymás által is épüljünk és tanuljunk. Mindezen túl megélheted az Istennel való személyes találkozást is. Azt kérdezed, hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy Ő az, aki benne van a csendben, benne a dalban, de a kimondott szóban is benne lehet. Minél többen éneklik, minél többen mondják, annál erősebben van jelen közöttünk. Úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy éreztük már ezt a jelenlétet. Ha szeretnél te is részese lenni, nem kell mást tenned, mint eljönni keddenként délután öt órára a református gyülekezeti terembe. Mi szeretettel várunk!

Arany Nikolett