Egyházmegyei közgyűlés

Egyházmegyei közgyűlés

A Gömöri Református Egyházmegye 2012. április 28-án szombaton 14.00 órai kezdettel a Felsőrási Református Egyházközségben tartja rendes egyházmegyei közgyűlését. A Gömöri Református  Egyházmegye elnöksége szeretettel hívja az egyházmegye lelkipásztorait, segédlelkészeit és a gyülekezetek képviselőit erre az alkalomra.

Halottaink

Halottaink

Márciusban Csík Fejes István 69 éves testvérünket temettük el. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.”

Kimondottan hű szolga…

Kimondottan hű szolga…

Néhai Dobos Bélára, a Bátkában is szol­gált lelkipásztorra emlékezünk a napok­ban, aki tizenöt évvel ezelőtt adta vissza lelkét Teremtőjének. Szeretettel emlékez­nek rá mindmáig, akik ismerték és akik szerették – közöttük özvegye és volt gyü­lekezeteinek tagjai. Jómagam nem ismerhettem személye­sen, de többek között a Bátkai Reformá­tus Egyházközség volt gondnokától, Sza­bó Józseftől sokat megtudtam róla, aki a szeretett lelkipásztorról ezekkel a szavak­kal kezdett el beszélni: „Kimondottan hű szolga…” Elmondta, hogy négy gyüleke­zetet…folytatás…

mp3 misszió

mp3 misszió

Gyülekezetünk 2011 szeptemberében indította útjára az MP3 missziót, melynek elsődleges célja, eljuttatni a vasárnapi igehirdetéseket olyan emberekhez, akik valamilyen oknál fogva nem tehetik meg, hogy eljöjjenek az istentiszteletekre. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a vasárnapi alkalmakat rendszeresen rögzítjük, és nem csak honlapunkra töltjük fel, hanem MP3 hanghordozókra is. Ezeket a hanghordozókat továbbítjuk aztán azokhoz, akik ezt igénylik. Jelenleg kilenc gyülekezeti tagunk él ezzel a lehetőséggel. A velük való beszélgetések során…folytatás…

Amaro Del koncert Rimaszécsen

Amaro Del koncert Rimaszécsen

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szervezésében 2012. április 21-én (szombaton) 18.00 órai kezdettel az Amaro Del (A mi Istenünk) nevű kárpátaljai keresztyén cigányzenekar koncerttel szolgál a rimaszécsi futballpályán. A cigány zenekar tagjai Munkácson (Ukrajna) laknak, de sokat utaznak Magyarországra, turnéik során felléptek már Ukrainában, Angliában, Norvégiában, Romániában, Németországban, Hollandiában és Lengyelországban is. Az Amaro Dei zenekar célja kettős: egyrészt feladatának érzi a keresztyén kultúra és üzenet terjesztését másrészt szeretné a magyarság és…folytatás…

Emlékezés Szombathy Viktorra

Emlékezés Szombathy Viktorra

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat tisztelettel hív minden érdeklődőt a kedden 2012. április  17-én 17.00 órakor Szombathy Viktor születésének 110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre a Botto utcába.

Szószékcsere

Szószékcsere

A gömöri lelkészek már megint cserélgetik szószékeiket – gondolhatja az olvasó. És valóban, 2012. április 22-én újra szószékcserére kerül sor egyházmegyénkben. Mindazon lelkészek, akik bekapcsolódnak a szószékcserébe ezen a vasárnapon nem a saját gyülekezetükben, hanem az esperes által beosztott helyen fognak szolgálni, tehát „elcserélik” szószéküket. Gyülekezetünkbe Fejes Ágnes esperesi segédlelkész érkezik, a rimaszombati lelkészek pedig Serkére, Hanvára, Lénártfalvára, Csízbe, Beretkére, Csoltóra és Lekenyére mennek igét hirdetni. A szószékcserében résztvevő lelkészek…folytatás…

Gömöri konfi+ Alsókálosán

Gömöri konfi+ Alsókálosán

Szombaton (április 14-én) újra lesz konfi+ Alsókálosán. Miről lesz szó? Ki tartja az előadást? Milyen új játékok lesznek? Ott lesz-e ő is? Gyere el és megtudod. Szállításodat biztosítjuk. 

Harmadnapon

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. (Pilinszky János)