Ha a Sárospataki Kollégium történetét fellapozzuk, lépten-nyomon beleütközünk abba a ténybe, hogy a diákok egyénileg és csoportosan rendszeresen felkeresték a közeli és távoli gyülekezeteket. A Sárospataki Teológia újraindulása (1991) után természetesen újult meg ez a szokás, hiszen a Teológia a gyülekezetekért van, a gyülekezetek pedig leginkább nyitott és gondoskodó szeretetükkel, tapasztalataik megosztásával tudnak legtöbbet adni a lelkipásztori szolgálatra készülőknek. Azt is fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink, a leendő lelkipásztorok megismerjék a Kárpát-medence különböző tájainak református magyar közösségeit, rácsodálkozzanak a hasonlóságra és egységre, illetve a színes és gazdagító különbözőségre, hiszen ők lesznek a jövő kapcsolattartásának fontos munkálói. Ennek jegyében döntöttünk úgy a második évfolyammal, hogy elindulunk, és ha lehet, Felvidéken kezdjük az ismerkedést.

Rimaszombat Sárospataknak adott már diákokat, akik lelkipásztorok lettek, jelenleg is közös-ségünk tagja egy végzős teológus. Sárospatak pedig Rimaszombatnak lelkipásztorokat adott, a múltban is és ma is. Könnyű dolgunk volt tehát a szervezésben, hiszen első bátortalan kérdésünkre határozott és szeretetteli választ kaptunk: gyertek, várunk titeket…!

A másodévesekkel sokat készülődtünk, hogy a vasárnapi szolgálat során valamit mi is vinni tudjunk a kedves rimaszombatiaknak: evangéliumot, ahogy mi értjük, ahogy mi el tudjunk mondani. Mi pedig tanárként reménykedtünk és izgultunk, hogy számukra is olyan feledhetet-len élmény legyen a kiszállás, mint amilyen nekünk volt diákkorunkban. A mai napig emlegetjük ezeket az élményeket. Kedves Rimaszombati Testvérek! Feledhetetlen élmény volt kis közösségünknek a közöttetek töltött idő!

Az utazást úgy terveztük, hogy a lehető legtöbbet láthassuk. Megálltunk Kassán, ahol rácsodálkoztunk a belváros hangulatára, épületeire, a Szent Erzsébet templomra, ahol megemlékeztünk Rákócziról, és nem utolsó sorban Zrínyi Ilonáról, Munkács várának hős lelkű védelmezőjéről. Kárpátaljai diákjaink meg is jegyezték: jó lenne ma is Munkácsra egy Zrínyi Ilona. Ha ismerjük a Kárpátaljáról jövő szomorú híreket, értjük, mit jelent ez. És itt kell megjegyezni, Zrínyi Ilona katonái közt sok volt a ruszin és a szlovák is a magyarok mellett. Így kell látnunk a Kárpát-medencét!

Az út során gyönyörködtünk a tájban, mely a szabolcsi, szatmári, zempléni és kárpátaljai diákoknak nagyon új volt és mégis nagyon otthonos és ismerősen szép. Így néztünk szét Krasznahorka büszke vára mellől. Ezzel kapcsolatban jó hírem van: ez a generáció is sejt valamit a gyönyörű népdalból…

Rimaszombatba érkezve, miután lepakoltunk és ettünk is kicsit (köszönet a nagytiszteletű asszonynak és a tettre kész asszonyoknak), a templomban kezdtük az ismerkedést. A templom méretei és szépsége lenyűgözték a csoportot. István bácsi pedig (diákjaink ilyen ismerősként emlegetik azóta), aki bemutatta az épületet és a gyülekezet történetét, megmutatott nekünk valamit a helyiek mentalitásából is. Minden tájegységnek és gyülekezetnek van valami sajátos a történetében. Rimaszombatban a természetes adakozó kedvre, a szolgálatkész áldozatvállalásra csodálkoztunk rá. Ezt jól megjegyeztük, és eltettük a tarisznyánkba. A templom után a fáradhatatlan István bácsi órákon át mesélt nekünk a városról. És ezzel kapcsolatban is jó hírem van: a diákok figyeltek, sok dolgot megjegyeztek.

Amikor az utazásra készülődtünk, valaki megkérdezte, kapunk-e majd vacsorát, vagy csomagoljunk? Ők még nem tudták, hová indulunk. Mi mosolyogtunk, hisz tapasztaltuk nem egyszer a felvidékiek túláradó vendégszeretetét. Utólag a diákjaink is mosolyogtak saját kérdésükön. Köszönjük a vendéglátást, amelyet csak egy diákunk mondatával tudok jellemezni: ilyen jót még otthon sem ettem…. Köszönjük a szállást, illetve a lelkipásztoroknak, Kovács Tímár Ildikónak és Molnár Sándornak (és családjaiknak), hogy otthonukba is befogadtak bennünket. Köszönjük a találkozás lehetőségét.

És még valami. Köszönjük, hogy együtt lehettünk az istentiszteleten. Legtöbbeknek ez volt a legnagyobb élmény. Magyarul, egy nyelven, egy lélekkel, közösen dicsérhettük mindannyiunk Megtartó és Gondviselő Urát.

Kedves Rimaszombati Testvérek! Nem csak azt mutattátok meg nekünk, hogy vagytok, ilyenek vagytok, de beloptátok ifjaink gondolataiba, hogy Felvidéken is vannak magyar reformátusok, és ott is szükség van lelkipásztori szolgálatra. Úgy gondoljuk, ez jó jel a jövőre nézve.

Köszönjük.

dr. Barnóczki Anita (főiskolai adjunktus, SRTA)
dr. Rácsok Gabriella (főiskolai docens, rektorhelyettes, SRTA)

Fényképek a Galériánkban!